Nagyvilág

A magyar kormány Azerbajdzsánt támogatja a világ egyik legősibb keresztény területével szemben

Hegyi-Karabah Azerbajdzsán határain belül fekszik, közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az új Index kérdésére.

Az örmény többségű Nagorno-Karabakh Azerbajdzsán nemzetközileg elismert határain belül fekszik, hazánk pedig általános nemzetközi jogi alapelvként támogatja az államok területi integritását és szuverenitását

– tették hozzá.

Ezzel el is dőlt, hogy az az üldözött keresztények megsegítéséért külön államtitkárságot üzemeltető magyar kormány Azerbajdzsánt támogatja a világ egyik legősibb keresztény nemzetével szemben abban a területi vitában, amelyben a világ legősibb keresztény templomaival rendelkező terület hovatartozásáról harcolnak. 

Hegyi-Karabah, vagyis mostani nevén Arcah történetéről sokat írtunk már. A mostani háborús helyzetet ez a cikkünk írja le a legjobban.

A terület történetét és a konfliktus forrását, valamint a magyar állam ellenségességét pedig az alábbi három nagy cikkben dolgoztuk fel.

Itt kezdődik a keresztény világ, és innen indult a Szovjetunió vége
Hegyi-Karabah a világ egyik legeldugottabb része. Ennek, és két ország folyamatos háborújának ellenére működik itt egy demokratikus köztársaság. De Arcah ennél sokkal többet adott Európának.
Kilencvennel száguldasz lefelé a hegyről, amikor hirtelen szembejön háromezer birka
Sztepanakert közepén az ember kicsit eldugva érzi magát a világ elől. De ilyen az élet egy olyan országban, ami senki szerint nem létezik.
Amikor Magyarország cserben hagyta a keresztény világ utolsó bástyáját
Van egy ország, ami harminc éve háborúban áll. Ez a világ legősibb keresztény nemzete, innentől keletre és délre már a Közel-Kelet van. Mi mégis a másik oldalra álltunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik