Miközben a koronavírus-járvány első szakaszában úgy tűnt, mintha az Európai Unió szinte semmilyen megoldással nem tudna szolgálni a kontinens előtt álló kihívásokra, az utóbbi időszak e megoldások megszületéséről szól. Mi változott? Leginkább az, hogy az unió legfontosabb szerepkörét, a soros elnökséget átvette az unió legfontosabb országa: Németország.
Annak, hogy 2020 második felében a németek viszik az unió elnökségét, már most sokat köszönhetünk. 2020 azért is különösen fontos, mert költségvetési év, ilyen pedig csak hétévente van. Az EU hétéves költségvetése pedig nemcsak arról szól, hogy ki mennyi pénzt kap, hanem ilyenkor dőlnek el az erőviszonyok és a játékszabályok is a szövetségen belül, amelyeket jelentősen átírt az, hogy az egyik legfontosabb tagállam, az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból.
A költségvetés elkészítésének feladatát eddig jól teljesítette az Európai Unió. A nyár végi csúcson, ahol a tagállamok vezetői megegyeztek a hétéves pénzügyi keret részleteiről, nagyjából mindenki megkapta azt, amit szeretett volna, vagy ha nem, akkor olyan kompromisszumokat kellett kötnie, amelyekkel együtt tud élni. Ez még akkor is így van, ha most abban a fázisban vagyunk, amikor ezekből az áthidaló megoldásokból konkrét szabályokat kell alkotni, és ezek a viták mindig új konfliktusokhoz vezetnek.
Vegyük a Magyarország számára legfontosabb példát, a jogállamisági kritériumot. A nyugati és északi tagállamok egy része egy ideje egyre hangosabban követeli, legyen következménye annak, hogy
- a közép-európai kormányok gyakran a demokrácia leépítésével szilárdítják meg a hatalmukat,
- (időnként államilag) szervezett hálózatok épültek rá az uniós támogatási pénzek lenyúlására.
Az a megoldás, amely a nyári csúcson született, nem jó, és nem is kész. Abban állapodtak meg, ha azt látják, hogy egy tagállam megsérti az Európai Unió alapértékeit, akkor a tagállamok egy része eljárást indíthat az adott ország ellen. Arról viszont, hogy mi alapján állapítják meg az alapértékek megsértését, és hogyan fog pontosan kinézni az eljárás, nem született döntés. Ezt mindenki sikerként kommunikálhatta: az északiak azért, mert lesz jogállami mechanizmus, a keletiek azért, mert nem lesz.
Jogállamiság
Most zajlanak azok a tárgyalások, amelyeknek a végére kiderül, pontosan hogy is fog kinézni ez a mechanizmus. A vita egyik oldalán az Európai Parlament áll, amelynek minden nagyobb frakciója kiállt amellett, hogy legyen komolyan vehető és konkrét szankció (leginkább az uniós támogatások kifizetésének felfüggesztése), a másik oldalon pedig a tagállamok, leginkább azok, amelyek érintettek a vitában.
Egyelőre az Európai Parlament áll jobban, amelynek jogi bizottságában nemrég meg is szavazták, hogy létrejöhessen egy állandó jogállami mechanizmus. Ennek a sarokköve az lehet, hogy megfordítják az Európai Tanács által elfogadott menetrendet, vagyis nem az eljárás megindításához, hanem a leállításához kellene a tagállamok többségének döntése. A másik sarokkő az, hogy a tagállamok jogállami helyzetét évente vizsgálja egy jelentés, ez lenne az alapja annak, hogy az Európai Bizottság megállapítja-e az unió alapértékeinek megsértését.
Mindkét változtatás megnehezítené a magyar kormány dolgát, mert sokkal nehezebb lenne kibújni a számonkérés és a konkrét pénzügyi következmények alól, mint az eredeti tervezettel.
Az Európai Unió soros elnöksége alapvetően azért felelős, hogy kitalálja, mit, hogyan és mikor tárgyalnak a tagállamok. Mivel a viták nagy része akkor dől el, amikor megállapodnak arról, hogy egyáltalán miről vitatkozzanak, ez a szerep nagy lehetőségeket rejt magában. Szinte biztos, hogy a jogállami mechanizmus rendezéséhez az a kompromisszumos megoldás lesz szükséges, amelyre eddig a német soros elnökség, az új Európai Bizottság és az Európai Tanács hármasa épített.
Kompromisszumra már csak azért is szükség van, mert az unió többéves pénzügyi keretét és a mellette elfogadott óriási gazdasági mentőcsomagot jóvá kell hagynia a parlamentnek is, a tagországoknak viszont egyre fontosabb, hogy ezek a pénzek gyorsan hozzájuk kerüljenek.
Migráció
A másik fontos terv, amellyel szerdán állt elő az Európai Bizottság, a menekültrendszer reformja. Korábban írtunk arról, hogy szinte lehetetlen úgy megreformálni az unió menekültrendszerét, hogy az mindenkinek jó legyen, hiszen más a déli frontországok, a nyugati-északi célországok és a menekültek befogadását teljesen elutasító kelet-közép európai országok érdeke.
Az Európai Bizottság migrációs terve megpróbálja áthidalni ezt a kérdést. Két lehetőséget ad ugyanis a szolidaritásban részt vevő országoknak
- befogadják a menekülteket,
- vagy ha erre nem hajlandóak, akkor segíthetnek elintézni és kifizetni, hogy az elutasított menedékkérőket kitoloncolják.
A két megoldást lehet kombinálni is, magyarán egy ország dönthetne úgy, hogy bizonyos számú menekültet befogad – más, menedékjogra nem jogosult migránsok esetében pedig a kitoloncolásukhoz járul hozzá. Van persze kiskapu, mert ha a kitoloncolás bizonyos időn (a tervek szerint 8 hónapon) belül nem történik meg, akkor kénytelenek ők is befogadni menekülteket, de a javaslat a kötelező elosztás elvetésével győzelemként lenne kommunikálható a kvótát elutasító országoknak is.
Orbán Viktor azonban nem ezt teszi, hanem – miután cseh és lengyel kollégájával együtt tárgyalt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével – azt mondta: a bizottság javaslatcsomagja csak átnevezi a kvótát, de az attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi. A miniszterelnök minden bizonnyal arra utalt, hogy továbbra is a bizottság mondaná meg, hogy a tagországoknak hány menedékkérőt kell kezelniük, akár befogadással, akár deportálással. Annyit Orbán is elismert, hogy a javaslat „tónusa” jobb a korábbiaknál, szerinte azonban áttörésről nincs szó.
Ezzel együtt a bizottság javaslata illik azon kompromisszumok sorába, amelyeket eddig a német soros elnökségtől és az új, német vezetésű Európai Bizottságtól láthattunk.
Ursula von der Leyen Angela Merkel egyik régi szövetségese, a Merkel-kormány egyik leghosszabb ideig szolgáló minisztere volt. Sem a migrációs csomagot, sem a hétéves költségvetést nem most kezdték el kidolgozni, de a költségvetési egyezségen látszik a német-francia vezetés keze, és a migrációs csomagon is azt a pragmatizmust lehet felfedezni, ami Merkelre jellemző. Bizonyos fokig rugalmas az „elhajlásokkal”, tolerálja a keleti tagországok álláspontját, mert azt gondolja, hogy az EU érdeke leginkább az, ha azok nem bénítják meg a kontinens működését, hanem az unió továbbra is halad valamerre. Ebben az esetben talán az sem igazán fontos, hogy merre, csak az, hogy haladjon, mert ez jelenti a valódi győzelmet azokkal szemben, akik a szétesésére játszanak.
Kiemelt kép: Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszter a berlini Brandenburgi kapu előtt átnyújtja a jelképes elnökségi stafétát Heiko Maas német külügyminiszternek 2020. július 1-jén. Ettől a naptól kezdve hat hónapig Németország tölti be az Európai Unió soros elnökségét. Fotó: Christoph Soeder /dpa /AFP
