Nagyvilág koronavírus

Kimutatták a Kawasaki-szindrómát a koronavírusos román kisfiúnál

Intenzív osztályra vitték a 8 éves gyermeket.

Lázzal, fejfájással került egy hete a bodzavásári sürgősségi kórházba egy 8 éves kisfiú. Szülei koronavírus-fertőzöttek, de a nála elvégzett  első teszt negatív lett, orvosai agyhártyagyulladásra gyanakodtak, ezért átvitták egy bukaresti gyermekkórházba, ahol a megismételt  teszt már nála is kimutatta a koronavírust – írja a Transxindex.  Orvosai szerint egy nagyon ritka, többszörös gyulladással jelentkező tünetegyüttes jelentkezett nála.

A kisfiút átvitték az intenzívre, állapota egyelőre stabil, nem szorul lélegeztetőgépre. Alexandru Rafila professzor azt mondta, a gyermek most minden figyelmet, együttérzést megérdemel, de szerencsére a nála fellépő komplikációk nagyon ritkák. A főorvos elmondása szerint hasonló komplikációk az influenzás és kanyarós megbetegedésben szenvedőknél is felléphetnek.

Korábban Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója már beszélt róla, hogy vizsgálják a koronavírus és ennek a ritka gyulladásos gyerekbetegségnek kapcsolatát, amely a Kawasaki-kórhoz hasonló tüneteket produkál.

Frissítés!

A Mediafax hírügynökség úgy értesült, a gyermeknél diagnosztizálták a Kawasaki-szindrómát, ami a véredények akut több rendszeri gyulladásos betegsége. A kisfiú az első az országban, akinél ilyen betegséget állapítottak meg. Bár a betegség oka nem tisztázott, az orvosok széles körben úgy gondolják, hogy a Kawasaki-szindrómát a fertőzés vagy egy fertőzéshez való normálistól eltérő immunválasz okozza.

Kiemelt képünk illusztráció: MTI/AP/LaPresse/Cecilia Fabiano

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik