Nagyvilág

Donald Trump egyszerűen megkérdőjelezte kihívója szellemi frissességét

Donald Trump amerikai elnök megkérdőjelezte elnökválasztási kihívója, a demokrata párti Joe Biden szellemi frissességét egy vasárnap későn este tartott nevadai kampányrendezvényen.

Én többet tettem 47 nap alatt, mint Biden 47 év alatt

– fogalmazott az amerikai elnök az eseményről tudósító Las Vegas Review-Journal tudósítása szerint.

Trump megkérdőjelezte a demokrata párti elnökjelölt szellemi frissességét a Fox televízióban vasárnap későn este sugárzott interjújában is, azt is állítva, hogy Biden valószínűleg “serkentő gyógyszereket” szed az interjúk előtt.

A nevadai Hendersonban tartott kampányrendezvény három hónap óta az első nagygyűlés volt, amelyet zárt helyiségben rendeztek meg. Bírálói az elnök szemére vetették, hogy megszegte a koronavírus-járvány idején Nevadában érvényes, a társadalmi távolságtartásra vonatkozó egészségügyi ajánlásokat. Ezek értelmében ugyanis tilos 50 főnél nagyobb rendezvényt tartani a tagállam területén.

Steve Sisolak, Nevada demokrata párti kormányzója vasárnap esti Twitter-bejegyzésében “felelőtlennek” nevezte Trump döntését a rendezvény megtartásáról.

A The New York Times című lap a hétfői számában újabb közvélemény-kutatást közölt, mely szerint Joe Biden vezet Donald Trump előtt a fontos, úgynevezett csatatér államokban, vagyis ott, ahol nem egyértelműen republikánusok vagy demokrata pártiak a szavazók.

A lap és a Siena College közös felmérése szerint Biden mindazonáltal el is veszítheti az elnökválasztást. A The New York Times azt írta: amennyiben a választás egyfajta népszavazás lesz Trump járványkezeléséről, akkor az elnök veszít, ám ha a rendőri erőszak, a faji egyenlőtlenségek, a The New York Times által “békés tüntetésnek” nevezett erőszakos megmozdulások befolyásolják jobban a választók döntését, akkor – mint a lap fogalmazott – “politikailag komplikáltabb a helyzet”. A lap megállapította: “a felmérés talán legmeglepőbb eredménye: négy csatatér államban – Minnesotában, Nevadában, New Hampshire-ben és Wisconsinban – a szavazók nagy arányban nyilatkoztak úgy, hogy a ‘rend és a törvény’ számukra fontosabb, mint a koronavírus-járvány”.

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök támogatóihoz beszél a Michigan állambeli Freelandban tartott nagygyűlésén 2020. szeptember 10-én. Az elnökválasztást november 3-án tartják az Egyesült Államokban. MTI/AP/Evan Vucci

Ajánlott videó

Olvasói sztorik