Nagyvilág

A földön fekvő tüntetőket is ütlegelik a fehérorosz kormány verőemberei

Ahogy mi is beszámoltunk róla: a hatóságok figyelmeztetése ellenére ismét több ezer ember vonult az utcákra Minszkben, hogy a Fehéroroszországot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenka elnök távozását követeljék.

A közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel vonultak ki, és több embert is őrizetbe vettek – írja az MTI. A helyi sajtó szerint a tüntetés környékén lezárták az utcákat, és a belügyminisztérium tudatta, hogy kész még több rendfenntartót küldeni az utcákra. A hatóságok figyelmeztették az embereket, hogy maradjanak otthon, és ne vegyenek részt az ellenzék által „Az egység menete” névre keresztelt felvonuláson.

Minszken kívül is voltak tiltakozások. Grodno városából egy tiltakozó által feltöltött videón az látható, hogy egyenruhások rohanják le a tüntetőket, és könnygáz bevetéséről is érkeztek hírek.

Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője figyelt fel arra a nexta csatornán közzétett videóra, amin az Ukrajnából és Oroszországból ismert tituskik (rendőrséggel együttműködő nem hivatalos személyek, alvilági figurák, focihulligánok, katonák, álruhás rendőrök) botokkal ütik a földön fekvő tüntetőket. De olyan felvételek is napvilágot láttak, melyeken egy olyan kávézót vernek szét, ahová a tüntetők menekültek.

Brutális felvételek keringenek ma este Minszkből, Grodnoból és más városokból.Miközben Minszkben több mint százezren…

Közzétette: Jámbor András – 2020. szeptember 6., vasárnap

Ismét több ezren tiltakoznak Minszkben Lukasenka ellen
A közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel vonultak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik