Nagyvilág

Együtt néven pártot alapít a fehérorosz ellenzék

Hamarosan benyújtják a bejegyzéshez szükséges iratokat.

Vmesztyi (Együtt) néven pártot alapít Marija Kolesznyikova, a fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségi tagja az elnökválasztásból kizárt Viktar Babarika bebörtönzött üzletember kampánystábjának tagjaival. Ezt este jelentette be videóüzenetében Kolesznyikova.

Az ország politikai és társadalmi-gazdasági válságban van, de együtt tudjuk, hogyan kell ebből kilábalni (…) Hamarosan benyújtjuk a bejegyzéshez szükséges iratokat

– idézte az MTI Kolesznyikovát, aki szerint tehetséges belarusz szakemberek százai, ezrei készek felelősséget vállalni és együtt felépíteni az új Fehéroroszországot.

Előzőleg Minszkben őrizetbe vették az ellenzéki Koordinációs Tanács egy másik elnökségi tagját, Lilija Vlaszovát. Elemzők szerint a tüntetőkkel szembeni erőszak után a karhatalom most fenyegetésekkel, illetve az aktivisták célzott őrizetbe vételével próbálja módszeresen elfojtani a hetek óta tartó tiltakozásokat.

Múlt héten a Koordinációs Tanács hét fős elnökségének több tagját is őrizetbe vették, illetve kihallgatták a hatóságok, köztük Kolesznyikovát is. Szjarhej Dileuszkit és Olha Kovalkovát egy minszki bíróság augusztus 25-én tíznapos letartóztatásba helyezte.

Fehéroroszországban azóta tüntetnek, hogy az elnökválasztáson Aljakszandr Lukasenka államfő újra, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával győzött. Az ellenzék szerint csalással, a nyugati országok sem ismerik el az eredményt. Az elnök szerint a tüntetéseket külföldről irányítják, az ellenzék ezt  cáfolja.

Kiemelt kép: Rohamrendőrök az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó tüntetők ellen Minszkben augusztus 30-án. MTI/AP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.