Nagyvilág

A Párbeszéd feljelentést tesz az OLAF-nál Szíjj László korrupciógyanús ügyletei miatt

Szíjj László politikai kapcsolatai által elnyert közbeszerzései nem csak a magyar államot, de az Európai Uniót is megkárosítják, ezért a Párbeszéd az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordul, hogy vizsgálja ki Szíjj László korrupciógyanús ügyleteit — számolt be Kocsis-Cake Olivio, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki közleményében.

Mint írja: „míg 2010 előtt ismeretlenség övezte Szíjj László személyét, addig a második Orbán-kormány megalakulását követve robbanásszerű növekedést produkáltak cégei”, olyannyira, hogy mára az egyik leggazdagabb magyar lett, „az állami és önkormányzati közbeszerzéseknek köszönhetően”.

A Fidesz oligarchái által elnyert közbeszerzések rendre túlárazottak, azonban az is szembetűnő, hogy a győztes vállalatok vezetői osztalék formájában maguknak teszik zsebre a beruházásokból befolyt összegeket. Szíjj László csak 2017-ben 606.5 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, melynek 44.1 százaléka, azaz közel 268 milliárd forint európai uniós forrásból származott. Legnagyobb cége, a Duna Aszfalt Kft. 2017 óta 1052 milliárd forintban nyert közbeszerzéseket, ezeknek 43.5 százaléka uniós forrás, azaz mintegy 458 milliárd forint

— áll a közleményben.

Szíjj László tiszakécskei milliárdos luxisjachtján nyaralt Szijjártó Péter külügyminiszter családjával. Sajtóértesülések szerint egy ilyen jacht napidíja nagyságrendileg 10 millió forint, de arra sem a minisztérium, sem Szijjártó Péter nem válaszolt, hogy milyen konstrukcióban használta a hatalmas hajót. A G7 szerint a hajót csak ingyen vehette igénybe a tárcavezető. Ilyen kategóriájú luxusjachtot ugyanis a máltai szabályozás alapján nem lehet bérbe adni, csak a tulajdonosa és vendégei használhatják. A vagyonnyilatkozata alapján valószínűtlen is, hogy Szijjártó piaci árat fizetett volna a hajó használatáért. Havi bruttó 1,97 millió forintos miniszteri fizetése alapján négy évig kellene azért dolgoznia, hogy piaci körülmények között egy hétig béreljen egy ilyen luxusjachtot. Ha viszont egy állami megrendeléseken gazdagodó üzletember látta vendégül, az súlyos korrupciós aggályokat vethet fel. Csütörtöki hírek szerint Szijjártó Péter ellen is feljelentést tettek.

Feljelentették Szijjártó Pétert a luxusjachtozása miatt
A külügyminiszter nyaralásának ügye a Központi Nyomozó Főügyészségen van.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume
Decrease Volume
Seek Forward
Seek Backward
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik