Nagyvilág

Lukasenka a hadsereg felét harckészültségbe helyeztette

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő harckészültségbe helyeztette pénteken a hadsereg állományának felét arra hivatkozva, hogy a „Nyugat fenyegeti az országot” – jelentette a Belta helyi hírügynökség.

A NATO hadgyakorlatot kezdett közvetlenül a határaink közelében. Mi mást kellene tennem? Harckészültségbe helyeztettem a hadsereg felét, és kivezényeltettem néhány hadosztályt, ami sok pénzbe kerül

– jelentette ki egy gyárlátogatáson elmondott beszédében.

Az elnök közölte továbbá a RIA hírügynökség szerint, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel: a két ország hadserege közös alakulatokat vet be, ha a Nyugat fenyegeti az országot, de egyelőre egyetlen orosz katona sem lépte át a fehérorosz határt.

Kijelentette, hogy ha bármilyen szankciót vezetnek be hazája ellen a nyugati országok, hasonló intézkedésekkel fog reagálni.

„Hét órán át álltunk lehajtott fejjel, kezünkkel a hátunk mögött. Aki megmozdult vagy megszólalt, azt megverték”
Egy 28 éves minszki férfit az éjszaka közepén a nyílt utcáról vitték el a rendőrök, pedig a tüntetések közelében sem járt. Három napig tartották fogva, tapasztalatairól és a belarusz helyzet alakulásáról nyilatkozott lapunknak.

Kiemelt kép: MTI/AP/Fehérorosz állami televízió és rádió

Ajánlott videó

Olvasói sztorik