Nagyvilág

Lettország bojkottálja a fehérorosz áramot

Lettország nem fog vásárolni a hamarosan üzembe lépő új Fehérorosz Atomerőműben (BelAESZ) előállítandó villanyáramot, csatlakozva ezzel a Litvánia által Minszkkel szemben már korábban életbe léptetett energiabojkotthoz – írja az MTI.

Krisjanis Karins lett kormányfő kedden kijelentette, hogy országa teljesen leállítja az áramvásárlást Fehéroroszországtól, amennyiben az beindítja az új atomerőművet. A BelAESZ atomerőmű a litván határtól 50 kilométerre fekvő Asztravecben épül.

A kormány ülését követően Karins azt mondta: figyelembe véve a szomszédos Fehéroroszországban zajló belpolitikai eseményeket és a velük kapcsolatban felmerülő, a nukleáris biztonságot érintő kérdéseket, a kabinet úgy döntött, ha Fehéroroszországban beindítják az asztraveci atomerőművet, Riga beszünteti az áramvásárlást Minszktől.    

A litván parlament szerint a BelAESZ veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára, ezért Riga még 2017-ben megtiltotta az ott előállítandó áram vásárlását, sőt azt sem engedi, hogy a litván hálózaton keresztül szállítsanak más országokba fehérorosz áramot. Vilnius igyekezett bevonni kezdeményezésébe a szomszédos országokat, de Lettország idáig vonakodott ezt megtenni.

Fehéroroszország augusztus 7-én kezdte üzemanyaggal feltölteni épülő atomerőműve első reaktorát, amelyet várhatóan az év utolsó negyedében helyeznek üzembe.

Az ország első atomerőművének két VVER-1200 típusú blokkja összesen 2400 megawatt teljesítményű lesz. Az orosz hitelező és a fehérorosz kormány szerint a VVER-1200-as reaktorokkal épülő blokkok az üzemeltetés után évi mintegy 5 milliárd köbméter földgáz megtakarítását teszik lehetővé, és körülbelül 10 millió tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítik a felhasználót.

Sosem látott tömeg tüntetett Minszkben
Szijjártó Péter ismét nagyon óvatosan fogalmazott a fehéroroszországi helyzettel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik