Nagyvilág

Lukasenka katonákat vezényelt a határra

Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határára válaszul külföldi kormányoknak a fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében.

Az államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni a kötelességüket. Lukasenka hatalomátvételi kísérletnek minősítette a Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt által javasolt ellenzéki koordinációs tanács létrehozását, és válaszlépéseket helyezett kilátásba. „Egyértelműen látjuk, hogy ez hatalomátvételi kísérlet” – hangoztatta Lukasenka. Kijelentette, hogy lépéséket tesz azok ellen, akik csatlakoznak a tanácshoz.

A Belta fehérorosz állami hírügynökség a minszki védelmi tárcára hivatkozva korábban közölte, hogy tervezett repüléseket hajtottak végre a határ mentén a légtér védelme érdekében. A minisztérium egyébként a tájékoztatta Nagy-Britannia, Németország, Litvánia, Ukrajna és Lengyelország katonai attaséját az intézkedésekről.

Lukasenka és Putyin ismét beszéltek

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden ismét beszélt Lukasenkával. Négy nap alatt ez már a harmadik telefonbeszélgetés volt a két elnök között. A Belta szerint Putyin hivatali partnerének az Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott telefonbeszélgetéseinek tartalmáról számolt be, miszerint Moszkva elfogadhatatlannak tartja a szomszédja belügyeibe történő külső beavatkozásokat. Értesülések szerint Putyin katonai segítséget ígért Minszknek szükség esetén.

A fehérorosz belügyminisztérium kedden elismerte, hogy a rendvédelmi erők „egy kis része” felmondott a Lukasenka ellen zajló tüntetési hullám kapcsán. A tárca közleményében felszólította a rendőröket, ne hagyják el szolgálati helyüket.

Kedd este ismét tüntetők gyülekeztek a minszki Függetlenség sugárúton. A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a helyzet összességében békés volt.

A NATO nem akar külső beavatkozást

A fehéroroszoknak külső beavatkozás nélkül kell megoldaniuk az elnökválasztás után országukban kialakul helyzetet – ebben egyeztek meg keddi telefonbeszélgetésükben Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a lengyel államfői hivatal honlapján olvasható közlemény szerint. A két politikus úgy véli, hogy a fehéroroszországi helyzetet nem lehet megoldani a társadalom akaratával ellentétes külső beavatkozással.

Stoltenberg arról biztosította Dudát, hogy a NATO éber marad, illetékes szervei folyamatosan nyomon követik a szövetség keleti szárnyán fennálló biztonsági helyzetet – idézi a közlemény a lengyel államfői kabinetfőnök, Krzysztof Szczerski beszámolóját.

A lengyel elnök és a NATO főtitkára aláhúzta, hogy a fehéroroszországi helyzet „nincs hatással a NATO jelenlegi katonai aktivitására”, amelynek „kizárólagos célja a tagállamok biztonságának megőrzése”.

Cihanouszkaja készen áll Fehéroroszország irányítására
Felszólította a rendvédelmi erő tagjait, hogy álljanak át.

kiemelt kép: afp

Ajánlott videó

Olvasói sztorik