Nagyvilág koronavírus

Szlovákiát elérte a járvány második hulláma 

Ellenőrzés alatt tartják, de romlik a szlovák járványügyi helyzet.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter kedden közölte, elérte  Szlovákiát a Covid-19 pandémia második hulláma. Nem javasolják a külföldi utazást, mert a vírust főleg külföldről (Ukrajnából, Szerbiából, a Cseh Köztársaságból) hurcolták be – írja a Paraméter. A kormány járványügyi bizottsága szerint újra kell értékelni, mely országok számítanak biztonságosnak, melyek nem.

Kötelezővé tennék, hogy a szülő becsületbeli nyilatkozatot adjon arról, hogy gyermeke az iskolába lépést megelőző 14 napban nem járt külföldön vagy nemzetközi táborban. Erre Marek Krajčí a szerdai kormányülésen tesz javaslatot. A Paraméter a szlovák hírügynökség alapján azt írta, új járványügyi terv készült.

Átgondolják a kórházi betegágyak elkülönítését a  koronavírus-fertőzötteknek, mert a második fázisban számuk emelkedésére számítanak. A harmadik fázisban ismét kihirdetnék a rendkívüli helyzetet. Ekkor a helyi gócokat a járási hivatalok karanténba zárhatnák.

Közben a pozsonyi Új Szó azt írta, hogy április óta nem volt annyi új koronavírusos beteg, mint kedden. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának adatai szerint kedden a 3 131 tesztből 75-nél mutatták ki a betegséget. A fertőzöttek száma így 2 690-re nőtt. Tíz embert meggyógyult, eddig 1 884-an épültek fel a betegségből. Senki nem halt meg, a koronavírusban elhunyt betegek száma 31 maradt.

Kiemelt kép: Marek Krajčí / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik