Nagyvilág

Lukasenka nyomasztó fölénnyel nyert ugyan, de a neheze csak most jön a számára

Az állam által elismert exit poll szerint a hivatalban lévő államfő, Aljakszandr Lukasenka 79,7 százalékos eredménnyel nyerte a fehéroroszországi elnökválasztást, míg legnagyobb ellenzéki riválisa, Szvjatlana Cihanouszkaja 6,8 százalékra számíthat, írja a Reuters.  Az államtól független felmérések ugyanakkor homlokegyenest a most közölt hivatalos adatokkal ellentétes képet mutatnak. Ezek szerint Cihanouszkaja kapta a voksok 70 százalékát, és Lukasenka csak 10 százalék körüli eredményt ért el. Sem a hivatalos, sem az államtól független felmérés eredményét nem lehet más forrásból ellenőrizni.

Mint ismeretes, a negyedszázada hatalomban lévő Lukasenka a többi ellenzéki elnökjelöltet börtönbe záratta, köztük Cihanouszkaja férjét is. Fehéroroszországban külföldi megfigyelők szerint már régóta nem lehet tiszta választásokról beszélni, olyannyira nem, hogy az idein már nem is vettek részt az EBESZ-megfigyelői. A legutóbbi, 2015-ös választáson egyébként Lukasenkára a résztvevők 83,5 százaléka voksolt.

Abban minden elemző egyetért, hogy az országot 1994 óta diktatórikus módszerekkel vezető Lukasenka számára az igazi próbatétel nem a választás lesz, hanem az azt követően beígért tüntetések. A fehérorosz rezsim támogatottsága ugyanis észrevehetően megcsappant, egyrészt az egy évtizede tartó gazdasági stagnálás miatt, másrészt az elnöknek a koronavírusra adott helytelen válasza miatt. Lukasenka népszerű és karizmatikus vezető volt, de minél inkább a kezében akarta összpontosítani a hatalmat, még a legstabilabb területeken is meggyengült a támogatottsága.

Inkább sütne húst otthon, de előbb le kell váltania a 26 éve regnáló fehérorosz diktátort
Fehéroroszországban vasárnap választást tartanak, és 26 éve nem voltak ilyen közel ahhoz, hogy a szovjet stílusú Lukasenkót eltávolítsák a hatalomból.

Cihanouszkaja kampánybeszédein akkora tömegek gyűltek össze, mint amekkorát utoljára az ország függetlenné válása idején láthattak, és az ellenzék a választási eredmény láttán borítékolhatóan újabb tömegtüntetéseket hív majd össze. Lukasenka eddig vasszigort ígért, és jogvédők szerint jelenleg is mintegy ezerháromszáz embert tartanak fogva a választási kampánnyal összefüggésben, köztük Cihanouszkaja kampányfőnökét és választási megfigyelőket is. A Reuters tudósításában arra figyelmeztet, hogy ha Lukasenka túl keményen reagál a megmozdulásokra, akkor veszélyezteti az épp javulásnak indult külföldi kapcsolatait, amikre viszont nagy szüksége van, miután egyre romlik az Oroszországgal szembeni hagyományosan jó viszony is. Mindenesetre beszámolók szerint Minszk utcáin óriási létszámban láthatók rendőrök és katonák, az elnök pedig figyelmeztette választóit, hogy tartsák magukat távol az ellenzéki megmozdulásoktól.

Szvjatlana Cihanouszkaja az állami exit poll eredményének ismertetését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy a többség őt támogatja, és nem hisz a hivatalos előrejelzésnek. „Azt hiszem el, amit a saját szememmel látok, és én azt látom, hogy a többség velünk van” – jelentette ki a politikus.

Kiemelt kép: Sergei GAPON / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik