Nagyvilág

ENSZ-főtitkár: nemzedéki katasztrófa lehet a koronavírus-járvány miatti iskolabezárásokból

António Guterres ENSZ-főtitkár kedden figyelmeztetett, hogy nemzedéki katasztrófa alakulhat ki a koronavírus-járvány miatti iskolabezárásokból. Guterres elmondta: kiemelten fontos, hogy a diákok – a megfelelő egészségügyi óvintézkedések mellett – visszakerüljenek az iskolapadba.

Hozzátette: július közepi adatok szerint mintegy 160 országban zártak be az iskolák, ami több mint egymilliárd diák életét érintette, miközben legalább 40 millió gyerek maradt ki az óvodából. Ehhez társul az a több mint 250 millió gyerek, aki már a járvány előtt sem járt iskolába. Eközben a fejlődő országok középiskolás diákjainak mindössze negyede sajátítja el az alapvető készségeket az oktatás során – mondta videoüzenetében az ENSZ-főtitkár.

Jelenleg egy olyan nemzedéki katasztrófával szembesülünk, amelynek következtében mérhetetlen mennyiségű emberi potenciál és évtizedek fejlődése vész kárba, miközben fokozódnak a mélyen húzódó egyenlőtlenségek

– mutatott rá Guterres, aki az ENSZ Save our Future (Mentsük meg a jövőnket!) nevű kampányának elindítását jelentette be.

A tisztségviselő szerint kiemelten fontos, hogy a diákok – a megfelelő egészségügyi óvintézkedések mellett – visszakerüljenek az iskolapadba, ha a hatóságok megfékezték a koronavírust.

Ehhez elengedhetetlen, hogy párbeszédet folytassunk a szülőkkel, a gondviselőkkel, a tanárokkal és a fiatalokkal

– tette hozzá. A koronavírus tavaly jelent meg a közép-kínai Vuhanban, és eddig több mint 18,2 millió embert fertőzött meg. A járvány halálos áldozatainak száma meghaladja a 692 ezret a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.

kiemelt kép: Afp

Ajánlott videó

Olvasói sztorik