Nagyvilág

Az Európai Unió szigorított Észak-Koreával szemben

Az Európai Unió Tanácsa megerősítette az Észak-Koreával szemben a nukleáris tevékenységekkel összefüggésben bevezetett úgynevezett autonóm, azaz saját kezdeményezésű szankciós jegyzékét, amelynek következtében az utazási tilalomra és vagyoni eszközök befagyasztására vonatkozó rendelkezéseket újabb egy évig alkalmazni kell – közölte az uniós tagállamok szakminisztereit tömörítő testület csütörtökön.

A jegyzékbe vett 57 ember és 9 szervezet azért tartozik a korlátozó intézkedések hatálya alá, mert hozzájárultak Észak-Korea nukleáris tevékenységekkel, ballisztikus rakétákkal, illetve más tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos programjaihoz, vagy mert kijátszották a szankciókat.

A tájékoztatás szerint az Európai Unió minden ország közül Észak-Koreával szemben alkalmazza a legszigorúbb szankciós intézkedéseket. Az ország nukleáris fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztésére irányuló tevékenységeire válaszul hozott intézkedéseket az indokolta, hogy a tevékenységek az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) számos határozatát sértik. Az unió átültette az ENSZ BT valamennyi vonatkozó határozatát, és saját autonóm szankciórendszert vezetett be az országgal szemben, ami kiegészíti és megerősíti az ENSZ által elfogadott szankciókat. Az ENSZ a nukleáris tevékenységek kapcsán Észak-Korea esetében 80 emberrel és 75 szervezettel szemben vezetett be korlátozó intézkedéseket.

Az EU ismételten hangot ad azon szilárd meggyőződésének, hogy a Koreai-félsziget tartós békéjét és nukleáris leszerelését békés úton kell megvalósítani, és hogy e cél elérésének egyetlen módjaként folytatni kell a diplomáciai folyamatot – húzták alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik