Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Biden augusztus első hetében megnevezi alelnökjelöltjét

Korábban a témában:

Joe Biden augusztus első hetében megnevezi alelnökjelöltjét – erről maga a politikus beszélt kedden egy sajtótájékoztatón. Bident a Demokrata Párt hivatalosan még nem jelölte a Demokrata Párt az amerikai elnökválasztásra, erre az augusztus közepén megrendezendő konvención kerül majd sor, de kihívója nincs, így ez inkább csak formaság lesz.

Azt azonban még nem tudni pontosan, hogy kivel együtt fog elindulni, csak annyi biztos – ahogy azt korábban már bejelentette –, hogy női elnökjelöltet választ, és arra is nagyon nagy az esély, hogy egy afroamerikai személy lesz az. Az esélyesek között van Kamala Harris, aki maga is elindult az elnökjelölti címként, de az előválasztásokon kiesett, Susan Rice, Barack Obama egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, illetve Tammy Duckworth, szenátor, aki az iraki háborúban szolgált és a harc során mindkét lábát elveszítette.

Biden ugyanezen a sajtótájékoztatón a várható elnöki programjával kapcsolatban is beszédet mondott, amelyben azt ígérte, hogy csökkenteni fogja az amerikai fehérek és feketék közötti gazdasági egyenlőtlenségeket és kiemelte, hogy  téren a jegybanknak is cselekednie kell.

Beszédében a demokrata párti politikus úgy vélekedett, hogy Donald Trump elnök nem tud megbirkózni a koronavírus-járvánnyal, nem képes javítani a gazdaság helyzetén, „fokozza az ország megosztottságát és a káoszt”. Hozzáfűzte: „ez nem jó az ország számára, csakhogy ez Donald Trumpot nem érdekli, a kampánya is kudarcos”.

Biden egy sor gazdasági javaslatot fogalmazott meg. A többi között még több szövetségi szintű anyagi segítséget ígért a kisvállalkozásoknak, és külön fejlesztési programokat helyezett kilátásába a kisebbségi népcsoportokhoz tartozók tulajdonában lévő vállalatok számára. Ígéretet tett egy kisebbségi kisvállalkozók megsegítését célzó, 30 milliárd dolláros pénzalap létrehozására és a szövetségi szintű minimális órabér emelésére is. Mint fogalmazott, az országot a járvány után újra kell építeni, de jobbá kell tenni annál, mint amilyen volt.

Hangsúlyozta, hogy felül kell vizsgálni a jegybank szerepét ellátó szövetségi tartalékrendszer (Fed) feladatkörét is. Most vázolt elképzelése szerint a Fednek nemcsak általában a foglalkoztatási és árfolyampolitikára kell összpontosítania, hanem konkrét gazdasági lehetőségek és a jólét megteremtésével foglalkoznia kell „a tartós faji egyenlőtlenségekkel” is. Ennek jegyében egy Biden-kormányzat alatt a kormánytól független Fednek „rendszeresen jelentést kell készítenie a gazdaságban tapasztalható faji egyenlőtlenségekről”.

Ez a mostani választás nemcsak a Donald Trump elleni szavazatról szól, hanem arról is, hogy fel kell nőni a válság megoldásának feladatához, át kell érezni az emberek küzdelmét, bátorságukhoz méltó jövőt kell felépíteni,

hangoztatta a demokraták várható elnökjelöltje. Kiemelte, hogy fontos számára a „strukturális egyenlőtlenségek” felszámolása.

Kiemelt kép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.