Nagyvilág

Magyarország lélegeztetőgépeket adott Kirgizisztánnak

„Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt; ezért juttat lélegeztetőgépeket most Kirgizisztánnak” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek Kirgizisztánból telefonon nyilatkozva.

Azt mondta, volt olyan időszak, amikor Európa, és benne Magyarország, komoly kihívásokkal nézett szembe, nehéz időszakot élt át, s akkor a Türk Tanács tagországai „egytől egyig a segítségünkre siettek”. „Most fordul a kocka”, most Közép-Ázsia van nagyobb bajban, mint Európa, és akik akkor Magyarországnak segítettek, most segítséget kérnek tőlünk – fogalmazott a miniszter.

Ezért most Kirgizisztánba 20 lélegeztetőgépet vittek, mert az egészségügyi ellátórendszer kapacitásai lassan elérik a határaikat. „Magyarországon az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzése érdekében nagyon komoly erőfeszítéseket tettek, és ennek köszönhetően most úgy tudják Kirgizisztánba hozni a 20 lélegeztetőgépet, hogy nem veszélyeztetik a felkészülést még a legrosszabb forgatókönyvre sem” – mondta Szijjártó Péter.

Magyarország 16 ezer lélegeztetőgépet rendelt, mondta korábban Menczer Tamás államtitkár, ebből tízezer be is érkezett, a projekt pedig 300 milliárd forintba került.

A G7 írta meg, hogy a kórházellátó a legnagyobb piaci szereplőktől vásárolt normális áron, a külügy jórészt ismeretlen hátterű cégektől sokkal drágábban.

Az állami kórházellátó feleannyiért vett közel 2500 lélegeztetőgépet, mint a külügy
A kórházellátó a legnagyobb piaci szereplőktől vásárolt normális áron, a külügy jórészt ismeretlen hátterű cégektől sokkal drágábban. De a pénz nem számított.

Az Euronews 22 eltérő fejlettségű ország vizsgálata alapján arról írt, hogy átlagosan 26 lélegeztetőgép jutott 100 ezer emberre a járvány idején.

A rendelkezésre álló készülékek számát az adott ország népességével összevetve az az eredmény született, hogy a legtöbb (54) jelenleg az Egyesült Államokban van. Ez azonban csak addig igaz, míg Magyarországra nem érkezik meg a még hiányzó 6000, akkor 100 ezer lakosra 163 készülék jut majd.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter / Facebook

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.