Nagyvilág koronavírus

Jó eséllyel visszatérhetnek a kormány által kiutasított iráni diákok

Megszűnt a büntetőeljárás azoknak az iráni diákoknak a többsége ellen, akiket a karanténszabályok megsértésére hivatkozva utasítottak ki Magyarországról tavasszal, és a magyar hatóságok a kiutasításukról szóló döntéseket is elkezdték visszavonni – erősítette meg Belügyminisztérium (BM) a Direkt36 információit.

A 19 érintett diák közül négyet amúgy sem sikerült kitoloncolni, ők most már maradhatnak az országban, „a büntetőeljárást ejtették, a kiutasítási határozatot visszavonták, az útleveleiket visszakapták” –mondta Nehéz-Posony Kata, a TASZ jogvédő szervezet ügyvédje, aki egy testvérpár egyik tagját képviseli. A minisztérium az oknyomozó újságnak azt írta, hogy a többi 15 diák közül „a beutazási és tartózkodási tilalom törlésére vonatkozó kérelmet 12, már kitoloncolt személy terjesztett elő, a kérelmek elbírálása folyamatban van”.

Március elején elsőként két iráni diáknál mutatták ki a koronavírust Magyarországon, majd több, velük kapcsolatban álló egyetemista került a Szent László kórházba megfigyelésre. Ott pár nap elteltével rendbontással vádolták, majd később több hullámban kiutasították őket az országból.

A BM magyarázata szerint büntetőeljárások a jogszabályváltozások miatt minősültek át szabálysértéssé a járványügyi vészhelyzet és a különleges jogrend június 18-i megszűnése után.

A Direkt36 iráni forrása szerint az iráni külügyminisztérium informálisan többször is azt állította, már megállapodtak a magyar féllel  a hazatoloncolt diákok magyarországi visszatéréséről,  de a végleges döntés és papírmunka még hátra van.  A BM ugyanakkor azt is közölte, hogy a tizenkilenc diák között négy olyan is van, akik ellen  továbbra is folyamatban van egy másik büntetőeljárás csoportosan elkövetett garázdaság miatt, ők nem biztos, hogy egyhamar visszatérhetnek Magyarországra.

Az iráni hallgatók többsége az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményének számító Semmelweis Egyetem hallgatója volt, ügyüket állítólag Merkely Béla is a „legfelső szinten” képviseli, ám a rektor kérését, miszerint a kiutasított irániak írásban kérjenek bocsánatot „megengedhetetlen” viselkedésük miatt, csak a diákok egy kisebb csoportja teljesítette a Direkt36 szerint.

Kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik