Több hónapnyi határzár után hasonló érzés volt újra elhagyni az országot, mint életemben először. Persze voltak elgondolásaim arról, mi vár a túloldalon, de Hegyeshalom után mindenre fel voltam készülve a zsiráfnyakú elefántoktól kezdve a szemüket a hasukon viselő bennszülöttekig. Ehhez képest mégsem ért nagy meglepetés: osztrák formájú osztrák rendőrök szálltak fel a Bécs felé tartó vonatra, annyi eltéréssel a korábbi emlékeimtől, hogy maszkkal egészült ki a felszerelésük. Lázmérés nem volt, azt pár nappal az utazásom után vezették be az Ausztriába tartó vonatokon a Nyugat-Balkánról visszatérők miatt.
Sufni robotzsaruk
Bécsben éppen a meglepetés hiánya ébresztett rá, milyen gyorsan megszoktuk a koronavírus kellékeit: a pénztárosok plexifalak mögött ülnek, a közintézményekben rutinszerűen nyúlunk a posztamensre helyezett fertőtlenítős flakonhoz, és nem ugrik be az urológus kellemetlen emlékeket ébresztő arca, ha gumikesztyűs kéz érinti a bőrünket, hiszen csak az aprót kapjuk vissza.
Az mondjuk még mindig szokatlan látvány – Bécsben viszont gyakori –, hogy elegáns pincérek sufni robotzsarukként, arcpajzzsal a fejükön forgolódnak a fehér abroszok között, és a műanyagon keresztül szűrve ér csak el a fülünkig, hogy „einen doppelten Espresso für sich”.
Az egyébként fontos arceltakarósdi mégis éppúgy kezd bohózatba fordulni, mint Budapesten, ezért a bécsiek is egyre inkább felesleges nyűgnek tartják. Bécsben csak a tömegközlekedésen kötelező az arc eltakarása. Egy-két renitenstől eltekintve mindenki hordja is a maszkot, hogy aztán a mozgólépcsőn már egymás nyakában lihegve tépjék le magukról ugyanazzal a természetes mozdulattal, ahogy pár megállóval korábban felvették.
Boltokban opcionális a maszk, vendéglátóhelyeken csak a személyzetnek kötelező, az utcán pedig voltaképpen kevesebben viselik, mint a járvány előtt, mivel az ázsiai turisták, akik hajlamosak voltak erre, teljesen eltűntek.
Mi így az eredmény? A tömegközlekedési eszközökön maszkoznak csak a bécsiek, viszont ezeket látványosan kevesebben használják, mint korábban: sokan leporolták a bicikliket (kerékpársávokat is kialakítottak autóutakon, és ott is áll a bál miatta, mint nálunk, pedig sokszorosa a bringaforgalom a pestinek), legalább ugyanannyian pedig inkább a városon belül is autóban araszolnak.
Danke, megvagyunk!
Budapesten ehhez képest csak annyiban más a helyzet, hogy a boltokban még mindig el kell takarni az arcot, de a vendéglátóhelyeken már nem – mondjuk azok Niedermüller Péter szigora nélkül sem lennének úgy tele, mint Bécsben. És ez a két főváros közötti legnagyobb különbség.
Míg Budapest látványosan félálomban szédeleg a turisták nélkül, addig Bécset belakják a bécsiek maguk. Ha tehetem, messzire elkerülöm a Stephansplatz környékét, de kíváncsiságból most megnéztem, milyen a Graben a Gucci-szatyrokat lóbáló kínai nők és a Cartier kirakatát felmérő orosz maffiózók nélkül: nem mondom, hogy ugyanolyan, mert látványosan hiányoznak onnan az említettek, de a hömpölygő turistatömeg helyett egy németül morajló városi forgalom folyik ott. Néhány fokkal csóróbb verzióban a Mariahilferen ugyanez.
Nagy titok nincs itt: látszik az, hogy mennyivel szélesebb Bécsben az a fogyasztani akaró és tudó réteg, amelyik alaposan kihasználja a nagyvárosi lehetőségeket.
Pedig a lezárások idején Bécs is szellemvárossá vált hetekre, és sokan még mindig vidéken vannak, kihasználva azt a lehetőséget, hogy megadhattak egy második tartózkodási helyet, ahol ki lehetett bekkelni a kijárási korlátozásokat.
Kurz, arbeit
Az iskolai szünet éppen a héten kezdődött Bécsben, és sokan el is utaztak rögtön: belföldre. Bárkivel beszéltem a turisztikai iparból, mindenki azt mesélte, hogy Karintiában, Stájerországban alig lehet szállást foglalni egészen őszig. Bécsben viszont konganak a szállodák az ürességtől, mert a fővárosban a külföldi turistákra van méretezve az iparág, ők viszont alig szállingóznak, hiába vannak nyitva az uniós határok. Az eurókötegeiktől szabadulni akaró ázsiai turistacsoportok pedig még a kanyarban sem látszanak.
Ki tudja amúgy, meddig maradnak nyitva a schengeni határok is, mert ahogy Magyarország, úgy Ausztria is a határán van az újabb határzáraknak, egyre több helyen szigorodnak az ellenőrzések a növekvő esetszámok miatt. Egyes tartományokban pedig már szigorítottak is újra a szabályokon, ahogy ismét nőni kezdett a fertőzöttek száma.
Az újabb teljes lezárást és leállást viszont nincs osztrák, aki elképzelhetőnek gondolná. A vendéglátás ugyan nem szenved úgy, mint nálunk, mert a belső piacból is meg tud élni, aminek jele, hogy járvány miatt bezárt éttermet csupán egyet láttam, és vissza is vettek már rengeteg vendéglátóst teljes állásba. Látványosan inkább csak a bécsi turizmus szenved: egyetlen szállodahajó állt ott magányosan, ahol tömött sorokban, hármasával szoktak egymás mellett parkolni ezek a monstrumok, százával eresztve ki a gyomrukból a tömött pénztárcájú nyugdíjas csoportokat.
A hangsúly az előző mondatban azon volt, hogy „egyelőre”: ugyan cirka félmillióan állástalanok, de kétszer ennyien vannak kurzarbeitra pakolva, azaz 80 százalékos bért fizetnek nekik kormányzati támogatással. A program elvileg szeptember végéig tart, de októberben önkormányzati választások lesznek. Számtalan kisebb-nagyobb cég pedig már lobbizik is Sebastian Kurz kancellárnál hogy hosszabbítsák meg a kurzarbeitot, legalább náluk. Azt szinte mindenki készpénznek veszi Ausztriában, hogy legalább a választás utánig valami lesz, és nem teszik az utcára ezeket az embereket, mert az istenes pofon lenne egész Ausztriának.
Ezért sem tartják az osztrákok valószínűnek, hogy még egyszer padlóig nyomja a kormányuk a féket, de sokaktól hallottam, hogy egyre inkább úgy nyilatkozgatnak már az osztrák politikusok is, hogy a koronavírus velünk marad, és hosszú időn keresztül – praktikusan addig, ameddig nem fejlesztenek ki vakcinát – a húzd meg, ereszd meg játékot lesznek kénytelenek játszani.
És amíg az első rémület idején az osztrákok az élesztő helyett a paradicsomszószokat és a spagettit vásárolták fel, most már reálisabban rossz forgatókönyvekre készülnek annál, mint hogy bolognai nélkül kell kihúzniuk heteket: arra, hogy valami egészen másra kell legalább közép távon berendezkedni. Egyelőre azonban inkább bizonytalanság van, mint bárhol máshol, még ha polgári jólét ezt jobban elfedi is, mint itthon.
Kiemelt kép: Georg Hochmuth /APA /AFP
