Nagyvilág

Kiszabadult, újra ölni próbált az ötszörös gyilkos

Menesztették a szörényvári börtön parancsnokát.

Leváltotta a román igazságügyi miniszter annak a szörényvári (Turnu Severin) börtönnek a vezetőségét, amelyből korábban feltételesen szabadult egy ötszörös gyilkosságért elítélt férfi, aki szabadulása után egy 17 éves lány életére tört – írja a Maszol.ro.

A tárcavezető felszólította a Legfelsőbb Bírói Tanácsot, vizsgálja ki, hogy a Mehedinţi megyei törvényszék betartotta-e a törvényes előírásokat, amikor Ion Turnagiut feltételesen szabadlábra helyezte. A miniszter egy általános, országos vizsgálatot is kért, mert már volt hasonló példa.

A Mehedinţi megyei ügyészség korábban közölte: gyilkossági kísérlet miatt letartóztattak egy 45 éves férfit, aki július 12-én késő este behatolt egy 17 éves lány lakásába, leöntötte gyúlékony anyaggal és meggyújtotta. A lány életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Sajtóhírek szerint a lány korábban feljelentette a férfit nemi erőszak miatt. Ion Turnagiut 1994-ben életfogytiglani börtönre ítélték ötszörös gyilkosság miatt, de tavaly – többek között a jó magaviseletéért – feltételesen szabadlábra helyezték.

A Transindex szerint a közvéleményt az eset a caracali ügyre emlékeztette. Egy kolozsvári bíró a büntetőtörvénykezés és az igazságszolgáltatás problémáira hívta fel a figyelmet. Csép Andrea, az RMDSZ parlamenti képviselője, akinek a nevéhez kötődik a családon belüli erőszak visszaszorítását célzó törvény módosítása, azt mondta, egyelőre csak feltételezés a párhuzam, de ha valóban a hatóság mulasztásán múlik valakinek az élete, az teljesen elítélendő.

Cristi Danileț, a Legfelsőbb Bírói Tanács tagja a Digi 24-nek azt mondta, Caracal megmozgatta a társadalmat, de valójában nem történt érdemi változás, a rendszert nem vizsgálták felül. Ez is hozzájárul az „intézményes impotenciához” ami az ilyen ügyekben megnyilvánul a hatóságok részéről. Mivel védik a szabadult bűnözők jogait, így a tavaly májusban feltételesen szabadlábra helyezett Turmagiuról nem is tudta senki, hogy öt embert megölt és törvényszéki orvos állapította meg, hogy szociopata. Cristi Danileț a jogrendszer paradoxonának nevezte, hogy ilyen egyént feltételesen szabadlábra lehet helyezni.

Honnan tudhatnánk, hogy egy személy megjavult? Nem vagyunk jósok, hogy belenézzünk az üveggömbbe és azt mondjuk: »megjavult, vagy nem javult meg? el fog vagy nem fog további bűncselekményeket követni?«

Szerinte a törvényeket kellene módosítani, hogy a szabadlábra helyezés ritka kivétel legyen.

Kiemelt kép: Facebook/ Maszol.ro 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik