Nagyvilág

Nagyköveteket cserélt le Szijjártó Péter

Több nagyköveti poszton is személycserét hajtott végre Szijjártó Péter külügyminiszter az elmúlt negyedévben – számolt be a Magyar Közlöny alapján az Mfor.

A korábbi híreknek megfelelően Szalay-Bobrovniczky Kristóf helyére Kumin Ferenc érkezett Londonban, Zágrábban Magyar József Zoltán helyére Demcsák Csaba, Ottawában Ódor Bálint Dávid helyett Horváth Márk ideiglenes ügyvivő látja el a feladatokat, míg a Washingtonból hazatérő Szabó László helyett Zombori Dóra ideiglenes ügyvivő irányítja a nagykövetség munkáját.

Kumin Ferenc politológus-közgazdász 2006 és 2010 között Sólyom László államfő hivatali idejében a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályának vezetője volt, 2012 és 2014 között az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára, majd New York-i főkonzul. Nagyköveti kinevezéséig az európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár volt.

A Népszava korábban azzal magyarázta Szalay-Bobrovniczky Kristóf hazarendelését, hogy ő Habony Árpád jobbkezeként dolgozott az elmúlt években Londonban, az utóbbi időben háttérbe szorult Habonyra pedig ismét aktív szerepet vár a kormányzati politika és kommunikáció alakításában.

A volt washingtoni nagykövetet, Szabó Lászlót április 15-i hatállyal nevezték ki a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé. Liszkay Gábor helyére érkezett, aki váratlanul távozott a fideszes médiabirodalom éléről.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik