Nagyvilág koronavírus

Dél-Afrikában ötvenezren is meghalhatnak a járványban

A Dél-afrikai Köztársaságban akár ötvenezer életet is követelhet a koronavírus-járvány, és elérheti a hárommilliót a fertőzöttek száma az év végére a tél beálltával – derült ki egy csütörtökön közölt tanulmányból, amely szaktudósok jövőre vonatkozó kutatásainak eredményét ismertette.

Dél-Afrikában már most a legmagasabb a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma a kontinensen. A csaknem 58 milliós lakosú országban a regisztrált fertőzöttek száma már meghaladta a 18 ezret, s eddig 339-en hunytak el a kórban. A hatodik hete érvényben lévő karantén lelassította a járvány terjedését.

Ugyanakkor az egészségügyi minisztérium által megbízott tudósoknak és statisztikai szakembereknek a járvány terjedésére vonatkozó modelljei 35-50 ezer halottal számolnak novemberig.

Nem sikerült igazán letörnünk a járványgörbét

– mondta Harry Moultrie, a tanulmányt összeállító szakértők egyike az országos televízióban ismertetve eredményeket.

Komolyan aggódunk amiatt is, hogy mivel a Covid-19-re összpontosítunk, más betegségeket, mint a tuberkulózis és a HIV (emberi immunhiány-előidéző vírus) elhanyagoljuk

– tette hozzá. Moultrie szerint az általuk készített modellek a legjobb és a legrosszabb forgatókönyveket egyaránt tartalmazzák. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy hárommillió fertőzött esetén 45 ezer intenzív fekhelyet kellene biztosítani a kórházakban, ami a jelenlegi kapacitás tízszerese.

Az egyik modell szerint a karantén a járvány terjedését 60 százalékkal lelassította, míg a lazítások május eleji bevezetése óta ez 30 százalékra csökkent.

A kijárási korlátozásokkal fizikai akadályt létesítettünk a vírus terjedése ellen. A karanténnak különlegesen jelentős szerepe volt. Most viszont egy kissé eltérő stratégia – a kockázatokhoz igazított megközelítés – felé próbálunk elmozdulni

– hangoztatta Zweli Mkhize egészségügyi miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik