Nagyvilág koronavírus

Öt különböző koronavírus-vakcinát tesztelnek önkénteseken Kínában

Több módszerrel próbálkoznak.

Az új koronavírus elleni öt különböző vakcinát tesztelnek önkénteseken Kínában – jelentette be Zeng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese. A China Daily című kínai pártlap szombati tudósítása szerint az ötféle ellenanyag – amelyek közül az egyik egy kémiailag gyengített adenovírust tartalmazó vektorvakcina, a többi pedig hatástalanított vírust tartalmazó szer – klinikai tesztjeinek második szakasza júliusban fejeződik be. Az ellenanyagokat 2036 önkéntesnek adták be, valamint a klinikai tesztek első szakaszában lévő anyagok esetében további 539-nek, de egyikük sem számolt be számottevő káros mellékhatásról.

Az igazgató-helyettes pénteki sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy további vakcinák kifejlesztésén is dolgoznak az országban, ezek közül néhány várhatóan júniusban kaphatja meg az engedélyt a klinikai tesztelés megkezdésére. Kínában immár több mint egy hónapja nem jelentettek az új koronavírus-fertőzésből adódó halálozást, az újabb megbetegedések száma pedig jelentősen lecsökkent. Pénteken az ország szárazföldi részén 8 újabb beteget diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, közülük ketten fertőződtek meg belföldön, hatan pedig külföldről hazatérők. A még kezelés alatt álló betegek száma 91. Az egészségügyi bizottság ezenkívül 13 újabb tünetmentes vírushordozóról számolt be szombaton, velük együtt 561 panaszmentes fertőzöttet tartanak orvosi megfigyelés alatt. A hivatalos adatok szerint a kínai szárazföldön összesen 82 941 igazolt Covid-19-es esetet regisztráltak, közülük 4633-an haltak meg, és 78 219-en meggyógyultak.


Kiemelt kép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik