Nagyvilág koronavírus

Kínában kúszik fel az új fertőzöttek száma, lezártak egy 700 ezres várost

17 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak hétfőn Kínában, ezzel már a második egymást követő napon volt két számjegyű a növekedés, írja BBC.

Mindannyian az országon belül fertőződtek meg, nem külföldről hurcolták be a betegséget.

A hatóságok vasárnap magas kockázatúnak sorolták be az orosz és az észak-koreai határhoz közel fekvő, körülbelül 700 ezres lakosságú Shulan városát, miután több esetet is azonosítottak ott.

Az elmúlt 24 órában a településen tizenegyen is megfertőződtek, feltehetően mindannyian egy mosodában dolgozó 45 éves nőtől kapták el a betegséget az állami média szerint.

Koronavírussal diagnosztizálták a nő férjét, a lánytestvéreit és több közeli hozzátartozóját is, pedig az elmúlt időszakban nem is utazott és nem is érintkezett azonosított fertőzöttel, így egyelőre teljes rejtély, hogy ő honnan kaphatta el a betegséget.

A döntés értelmében a városban minden közösségi teret, sportközpontot, mozit és könyvtárat bezárattak és az összes lakót felszólították, hogy maradjanak otthon. A tömegközlekedést felfüggesztették, a taxik nem hagyhatják el Shulan határait.

Mindeközben a járvány gócpontjának számító Vuhanban is öt új fertőzöttet találtak, amire két hónapja, március 11. óta nem volt példa.

Ez intő jel, mert bár a világon egyre több helyen sikerül kontroll alá helyezni a járványt, sokan egy második hullámtól tartanak, ami a kellő óvintézkedések hiányában rendkívül könnyen kialakulhat.

Kínában eddig 82 918 esetet diagnosztizáltak a járvány kezdete óta, és 4633 ember hunyt el.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: STR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik