A koronavírus-járvány ellenszer és vakcina hiányában még a legfejlettebb országok közül is többet két vállra fektetett az elmúlt hónapokban, akad viszont egy kontinens, ahol a fertőzés minden képzeletet felülmúló humanitárius katasztrófával fenyeget. Ez Afrika.
A földrészen néhány kivételtől eltekintve az összes országban megjelent már a koronavírus, és bár egyelőre alacsonyak a fertőzöttségi mutatók, ez részben annak tudható be, hogy rendkívül kevés tesztet végeznek.
A szakértők viszont egyetértenek abban, hogy nem marad így sokáig ez az állapot, és ahogy a világ más pontjain, úgy előbb-utóbb Afrikában is kialakulhatnak gócpontok, robbanásszerűen megemelkedhet az esetek száma. A kontinensen a sajátos társadalmi viszonyok következtében az emberek életvitele eltér az átlagostól, például milliók járnak naponta vásárolni, mert a szegények, akik a teljes lakosság jelentős részét teszik ki, anyagi okokból nem tehetik meg, hogy felhalmozzák az élelmiszereket. A távolságtartás tehát csak elméletben jelenthet megoldást.
Se felszerelés, se emberi erőforrás, se semmi
Minden viszonyítás kérdése, de a legtöbb afrikai ország egészségügyi ellátórendszere tényleg romokban hever. Számtalan kórház nem tudja ellátni a pácienseket a külföldi segélyszervezetek adományai nélkül. Több kormánynak arra sincs elegendő forrása, hogy felhívja az emberek figyelmét a megfelelő óvintézkedésekre, mint például a legalább 20 másodperces kézmosásra, vagy az egymástól másfél méteres távolság betartására.
Sőt, tíz afrikai országban egyáltalán nincs egyetlen lélegeztetőgép sem, pedig a legsúlyosabb tüneteket produkáló koronavírusos betegeknek annak hiányában szinte esélyük sincs a túlélésre. A WHO közlése szerint a 41 legszegényebb afrikai országban (összesen 55 van) mindössze kétezer működőképes lélegeztetőgép van. Csak összehasonlításként: Magyarország nyolcezer ilyen berendezéssel készül a járvány csúcspontjára, Amerikában 170 ezer van belőlük.
De már a koronavírus terjedésének lelassítása is elképesztő kihívás a földrészen, ahol azon túl, hogy maszkokból, védőfelszerelésekből és orvosi oxigénből is súlyos hiány van, fertőtlenítőszerből és szappanból sincs elég, de még a víz sem biztonságos. Az ENSZ adatai szerint 2015-ben a szub-szaharai országokban élők mindössze 15 százaléka számára állt rendelkezésre a tiszta ivóvíz és a kézmosáshoz szükséges alapkellékek.
Szintén a WHO által kiadott statisztikákból derül ki, hogy a 43 leglemaradottabb afrikai országban összesen mindössze ötezer ágy van az intenzív osztályokon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egymillió emberre öt ágy jut. Európában ez az arány egymillió főre vetítve négyezer.
A lehetőségeikhez mérten ezek az államok is próbálnak új lélegeztetőgépeket vásárolni, de ez ma közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mert a megrendelések semmire nem jelentenek garanciát, azok sokszor nem érnek célba. Mi több, az afrikai kormányok nem tudnak rálicitálni a fejlett államokra, így a sor végére kell állniuk.
Még ha sikerülne is beszerezni a megfelelő mennyiségű védőeszközt, azzal sem oldódna meg a probléma, mert a lélegeztetőgépeket be kell üzemelni ,és orvosok kellenek hozzá. Hiába jutna akár minden emberre egy lélegeztetőgép, ha azt senki nem tudná kezelni.
Afrikában az emberek egyötöde, megközelítőleg 250 millió ember nem jutott hozzá megfelelő mennyiségű élelemhez már azelőtt sem, hogy a járvány kitört volna. A koronavírus csak rontott a helyzeten, most már arra is van példa, hogy a szegények összeverekednek az ételért. Sok millióan nem tudják megtenni, hogy otthonról dolgozzanak, mert arra egyrészt nincs kiépítve az infrastruktúra, másrészt az emberek többségének a mezőgazdaság adja a munkát.
Más földrészekhez képest képes Afrikában sokkal gyorsabb a különböző fertőzések elterjedése. A szakértőknek jó oka van azt feltételezni, hogy a koronavírus kiemelten veszélyezteti majd a több tízmillió, tuberkulózisban szenvedő afrikait, illetve a HIV-fertőzötteket is, hiszen ahogy azt számtalanszor hallottuk már, a sebezhető immunrendszer súlyosbíthatja a tüneteket. Félő továbbá az is, hogy az alultáplált emberek és a maláriás betegek is nagyobb fenyegetettségnek vannak kitéve.
Van mibe kapaszkodni
Elejét veheti a humanitárius katasztrófának az is, hogy az afrikai országok zömében gyorsan reagáltak a közelgő veszélyre. A kontinensen február 27-én, Nigériában diagnosztizálták az első esetet egy olasz férfinál, majd számos államban rögtön betiltották a tömegrendezvényeket, összejöveteleket, az iskolákat bezárták, és kijárási korlátozásokat vezettek be, továbbá a határaikat is lezárták a külföldről érkezők elől.
A tapasztalatokból kiindulva azokban az országokban, ahol idejekorán meghozták a szükséges óvintézkedéseket, alacsony szinten lehetett tartani a fertőzöttek és az áldozatok arányát. Ami viszont még így is aggasztó Afrika szempontjából az az, hogy az erőtlen kormányok miként evickélnek majd ki a krízisből egy olyan időszakot követően, amikor épp sikerült volna felszálló pályára állítani a kontinenst.
A fekete kontinensnek van miből erőt merítenie, a 2014-es Ebola-járvány idején szerzett tapasztalatokat most tudják majd hasznosítani. Más kérdés, hogy akkor a világ összefogott három kiváltképp sebzett országért, és rendelkezésre bocsátották a megfelelő erőforrásokat. Most azonban mindenki ugyanazon ellenség ellen küzd, és próbálja előbb a saját háza táján rendbe tenni a dolgokat, mielőtt mások segítségére sietne. Erre példa, hogy az Európai Unió megkésve kezdte el támogatni az olaszokat, így megjósolható, mi lesz a válaszuk Afrika számára.
Az szinte biztos, hogy Afrika előtt nehéz évek állnak, mert a járvány által előidézett krízisek, így a humanitárius, gazdasági és szociális válság egymásba gyűrűzik majd. Egyelőre azonban most a kormányoknak arra kell törekedniük, hogy a lehető legkevesebb emberáldozattal átvészeljék a vészterhes időket. Még akkor is, ha az a legjobb esetben is 300 ezer halottat jelent.
Kiemelt kép: John Wessels /AFP
