Nagyvilág koronavírus

Világszerte 30 százalékkal emelkedhetett a nők elleni családon belüli erőszak száma

Korábban mi is foglalkoztunk behatóan azzal a témával, hogy a koronavírus, azaz a karantén ideje alatt megnőtt a nők elleni családi erőszak száma, ami világszerte komoly kihívás elé állítja a civil szervezeteket, valamint a kormányokat.

Van, akinek még az otthonlét is veszélyesebb a koronavírusnál
A koronavírus mindannyiunk számára komoly kihívást jelent, a házi karantén viszont még nagyobb gondot okoz a családon belüli erőszakot elszenvedőknek.

Az Index most részletesen ismerteti az ENSZ közelmúltbeli adatait, amelyek súlyos, 25-40 százalékos emelkedésről szólnak.

  • Eszerint a ciprusi segélyvonalakat 30
  • a szingapúrit pedig 33 százalékkal hívták többen a koronavírus alatt
  • Argentínában a családon belüli erőszakkal összefüggő sürgősségi hívások száma 25 százalékkal nőtt a lezárások kezdete óta
  • Ausztráliában, Új Dél-Wales nőkkel kapcsolatos munkabiztonsági felmérése szerint, a járvány elleni védekezés frontvonalán dolgozók 40 százaléka számolt be arról, hogy növekedett a családon belüli erőszak miatti segítségkérések száma.
  • Emellett Kanadában, Németországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a kormányzati szervek, a nőjogi aktivisták és a civil szervezetek részéről egyre több jelentés érkezett a válság ideje alatt fellépő családon belüli erőszakról, illetve a sürgősségi menedékhely iránti igényről.

Ugyanakkor agy olasz segélyvonal arról számolt be, hogy március első két hetében (Olaszországban március 9-től voltak lezárások) 55 százalékkal kevesebb hívást kaptak, mivel sok nőnek nehézséget okozott felvenni velük a kapcsolatot partnerük állandó kontrollja miatt.

Figyelem!

Magyarországon a NANE Egyesület ingyenes lelkisegély-vonala bántalmazott nők és segítőik számára továbbra is elérhető a 06 80 505 101 számon hétköznapokon (hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken 18-22 óra között, és szerdán 12-14 óra között). A PATENT Egyesület jogsegély vonala (06 70 220 2505) újabb időponttal bővült ki: a szokásos szerdai 16-18 és csütörtöki 10-12 óra közötti időszakokon felül péntekenként 12-14 óra között is elérhető, illetve chat-szolgáltatást is indítottak szombatonként 16-18 és hétfőnként 10-12 óra között a Facebookon, írásos jogi segítség-kérések számára. Emellett pedig mindenkit arra biztatunk, hogy aki tud, segítsen az érintetteknek, ha pedig bizonytalan abban, hogy ezt hogyan tegye, maga a segítő is hívhatja a fenti számokat.

Kiemelt kép: A nők ellen elkövetett erőszakcselekményekre emlékeztető, az ENSZ által 60 Vénusz-jelből kialakított installáció Mexikóvárosban 2018. március 6-án. Fotó: MTI /EPA /Sashenka Gutierrez

Ajánlott videó

Olvasói sztorik