Nagyvilág koronavírus

Szijjártó Pétert már kétszer tesztelték koronavírusra

Szijjártó Pétert eddig kétszer tesztelték koronavírusra, és mindkétszer negatív lett az eredmény. Ugyanakkor a külügyminiszter azt is elmondta a Blikknek, hogy februárban összeszedett egy tüdőgyulladást: „De az még a szezon előtt volt, maradjunk annyiban” – elárulta, hogy azt bakteriális fertőzés okozta, nem a koronavírus.

Aki erősebb kereskedő, annak erősebb kapcsolatai vannak, több helyre tud bejutni, felül tud írni korábban megkötött, hosszútávú szerződéseket

– mesélt arról a külügyminiszter, hogy mennyire nehéz beszerezni jelenleg a védőfelszereléseket. Szerinte „vadnyugatot idéző történések” vannak olykor, egymás maszkjait foglalják le országok.

Szijjártó azt állította, nem kaptak még olyan jelzést, hogy nagymértékű minőségbeli problémák lettek volna egy-egy Kínából érkezett szállítmánnyal. Hangsúlyozta, világos előírásokkal, minőségi követelményekkel kötik meg a szerződéseket.

A külügyminiszter elmondta, hogy jelenleg 160 millió maszkra van szerződésünk Kínával. 

Szijjártó szerint azért volt szükség különleges gazdasági övezetté nyilvánítani a gödi Samsung-gyárat, mert egy olyan nagy, további beruházásról tárgyalnak, amelyre talán évek, sőt évtizedek óta nem volt példa itthon. Azt mondta, a gödi városvezetéssel is egyeztetnek, de szélesebb körben kell tárgyalni a fejlesztésről, ami ha megvalósul, „akkor abból nagyot fog profitálni Göd és az egész térség”.

A polgármester veszélyes anyagokról akart információt, mire elvették a várostól az ipari parkot és a milliárdos adóbevételt
Az Alkotmánybírósághoz fordul Göd ellenzéki polgármestere, amiért az állam a veszélyhelyzetre hivatkozva elvette a település útjait és a Samsung-gyártól származó milliárdos adóbevételét. A kormány nem először próbálkozik a helyi önkormányzatok visszaszorításával és a befektetések hasznának besöprésével sem, de most minden eddiginél tovább ment.

A miniszter elmondta azt is, hogy 400 ezer darabot kaptunk abból a kínai gyógyszerből, ami a klinikai tesztek szerint képes enyhíteni a koronavírus tüneteit. Ez 4 – 6 ezer beteg kezelésére alkalmas.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/EPA/Fehim Demir

Ajánlott videó

Olvasói sztorik