Nagyvilág koronavírus

Egészségügyre gyűjtenek a fehéroroszok, mert az elnök nem vesz tudomást a koronavírusról

Közönségi finanszírozással próbálnak életet lehelni az egészségügyi ellátórendszerbe Fehéroroszországban, ahol az elnök egyáltalán nem veszi komolyan a koronavírus-járványt, írja a Guardian.

A fehéroroszok járványkezelésére az egész világ felkapta a fejét. Ez az egyetlen európai ország, ahol még lehet focimeccset rendezni, Alexander Lukasenko elnök pedig pszichózisnak nevezte a fertőzést.

Senki nem fog meghalni az országban a koronavírustól

– nyilatkozta a hét elején az elnök.

Emiatt Andrej Stryzhak emberjogi aktivista és önkéntes munkás közösségi finanszírozást indított az interneten. A pénzből védőfelszereléseket vásárolnak a frontvonalban dolgozó egészségügyi szakembereknek.

Az a célunk, hogy a rendszer ne omoljon össze. Sok helyen, például az ország észak-keleti részén található Vitebsk városában kritikus a helyzet. Rengeteg a beteg ember, és az orvosok között is sok a fertőzött

– mondta.

Átszámítva eddig körülbelül 40 millió forintot gyűjtöttek össze, és 27 ezer maszkot osztottak szét más védőeszközök mellett.

A fehérorosz egészségügyi minisztérium közlése szerint eddig 4204 ember fertőződött meg Fehéroroszországban és 40 áldozatot követelt a vírus. Az esetszámok pedig dinamikusabban nőnek, mint bármely más környező országban.

Kiemelt kép: Mikhail Klimentyev / Sputnik

Ajánlott videó

Olvasói sztorik