Mint mondta, a vírus és a járvány elleni küzdelem folytatódik, de szerinte a járvány féken tartását célzó eddigi stratégia – amelyet agresszívnak nevezett – működik, és nagyon is jól működik, noha továbbra is ébereknek kell lennünk. Bejelentette, hogy csütörtökön előterjeszti az ország gazdasági újraindítását felvázoló kormányzati tervet.
Ismét hangsúlyozta, hogy az ország gazdaságát csakis a tagállamok kormányzóinak egyetértésével indítja újra. Arra a felvetésre, hogy ez nem jár-e újabb megbetegedésekkel és halálozásokkal, azt válaszolta, hogy halálos áldozatok vannak egy lezárt országban is. Úgy vélekedett, hogy a lezárással járó lélektani problémák, a munkahely elvesztése miatti öngyilkosságok szintén aggodalomra adnak okot.
Trump felsorolta, hogy a kormányzat eddig milyen védőfelszereléseket és milyen mennyiségben szerzett be, és adott tovább a tagállamoknak. Több mint 39 millió N95-ös, tehát orvosi alkalmazásra szánt szájmaszkot, 431 millió védőkesztyűt, több mint tízmillió védőköpenyt említett, s megjegyezte, hogy a General Motors befejezte az első lélegeztetőgép gyártását, amely 11 nap alatt, a gyár indianai üzemében készült el.
Elmondta, hogy tárgyalt egészségügyi és pénzügyi szakemberekkel, s valamennyien aláhúzták, hogy még több védőfelszerelésre és vírustesztre van szükség.
Az elnök kifejtette: az arra jogosult állampolgároknak megkezdték a gazdaságélénkítő csomagtervből biztosított csekkek postázását. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem is nagyon tudott arról, hogy a csekkeken rajta van az ő neve is.
De hozzátette:
az emberek biztosan nagyon örülnek majd a nagy, kövér, és csodálatos csekknek, amelyen rajta van az én nevem is.
Trump kitért az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) munkájára. Egy nappal korábban jelentette be, hogy Washington felfüggeszti a WHO-nak nyújtott amerikai hozzájárulás átutalását.
A döntését bírálókra utalva szerdán este azt mondta: tragikus, hogy más nemzetek megbíznak a WHO-ban. Hozzáfűzte:
tessék megnézni, mi történt Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban! Az az érzésem, hogy a WHO-nál pontosan tudták, hogy mi történik.
Az elnök figyelmeztette a kongresszust: berekesztheti mindkét ház munkáját, amennyiben a demokraták késleltetik a kormányzat által javasolt tisztségviselők kinevezésének megtárgyalását.
Sok pozícióban nincs megfelelő számú szakember a járvány elleni küzdelemhez, mert még nem kaptuk meg a kinevezésekhez szükséges kongresszusi beleegyezést
– mondta, hozzátéve, hogy a kongresszus munkájának felfüggesztése lehetővé teszi majd számára a kinevezéseket. Arról nem beszélt, hogy milyen jellegű kinevezések maradtak el kongresszusi hozzájárulás hiányában.
A sajtókonferencián Deborah Birx, a munkacsoport egyik orvos tagja elmondta, hogy az ország egészét tekintve javul a járványhelyzet.
Kilenc olyan tagállam van, ahol kevesebb, mint ezer Covid-19-es beteget kezelnek, és naponta kevesebb, mint 30 új fertőzöttet regisztrálnak
– mondta. Mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy változatlanul fontos és szükséges betartani a társadalmi távolságtartás előírásait.
Sonny Perdue szövetségi agrárminiszter hangsúlyozta, hogy az ország élelmiszer-ellátása a járvány idején is biztosított.
Azoknak az amerikaiaknak, akik aggódnak, hogy nem lesz elégséges jó minőségű élelmiszer, azt mondhatom: az amerikai élelmiszerkészlet nagy, megfelelő és biztonságos
– mondta a miniszter.
Egyúttal dicsérte az élelmiszer-feldolgozókat, hogy gyorsan és rugalmasan álltak át az éttermi szállításról az élelmiszerboltok ellátására.
Kiemelt kép: Alex Wong/Getty Images/AFP