Nagyvilág

Felfoghatatlan összegeket buktak a világ leggazdagabb emberei a koronavírus-járványon

A világ száz leggazdagabb emberének a vagyona 408 milliárd dollárral apadt február-márciusban a koronavírus hatásaként.
Korábban a témában:

A Forbes magazinhoz hasonló profilú sanghaji Hurun Report című kínai havilap számításai szerint a legnagyobb vesztes Bernard Arnault, a francia LVMH luxusipari társaság elnök-vezérigazgatója, aki 30 milliárd dollárral lett szegényebb, vagyona a január végi 107 milliárd dollárról 77 milliárd dollárra olvadt.

Az összeállítás szerint a 100 milliárdos 86 százalékának a vagyona csökkent, 9 százalékának nőtt, és 5 százalékának nem változott érdemben az elmúlt két hónapban.

A Hurun-jelentés szerint februárban és márciusban a 100 leggazdagabb ember vagyona annyival csökkent, amennyivel az elmúlt két és fél évben nőtt. A világ tíz leggazdagabb emberének együttes vagyona két hónap alatt mintegy 125 milliárd dollárral lett kisebb.

  • A Hurun-lista élén továbbra is Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója áll 131 milliárd dollár vagyonnal, ami 9 milliárd dollárral kevesebb január végéhez viszonyítva.
  •  A második Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója, akinek a vagyona 15 milliárd dollárral, 91 milliárd dollárra süllyedt.
  • A lista harmadik helyezettje Warren Buffett, a Berkshire Hathaway főrészvényese és elnök-vezérigazgatója, vagyona 19 milliárd dollárral 83 milliárd dollárra esett.
  • A negyedik helyen a két hónap alatt legtöbbet, 30 milliárd dollárt veszítő Bernard Arnault áll 77 milliár dollár megmaradt vagyonnal.
  • Őt Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója követi az ötödik helyen, vagyona 13 milliárd dollárral 71 milliárd dollárra mérséklődött.
  • A tízes listán a hatodik Amancio Ortega, a spanyol Inditex, egyebek között a Zara, a Bershka és a Pull&Bear ruházati üzletláncok tulajdonosa, aki a vagyona 17 milliárd dollárral 64 milliárd dollárra süllyedt.
  • A hetedik Steve Ballmer, a Microsoft egykori vezérigazgatója, akinek a vagyona 7,5 milliárd dollárral 60 milliárd dollárra zsugorodott.
  • A WalMart amerikai kiskereskedelmi céget alapító Walton családból ketten is rajta vannak a leggazdagabbak szűkített tízes listáján. Alice Walton vagyona 1 milliárd dollárral 58 milliárdra, Jim Waltoné pedig ugyancsak 1 milliárd dollárral 56 milliárd dollárra csökkent.
  • A tízes listát Sergey Brin, a Google anyacége, az Alphabet egyik alapítója zárja, aki két hónap alatt 12,5 milliárdot veszített, megmaradt vagyona 55,5 milliárd dollár.

A Hurun Report szerint a világon 2816 milliárdos élt január végén, számuk március végére mintegy 20 százalékkal, 2253-ra esett.

Kiemelt kép: Mark Wilson/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.