Nagyvilág

13 párt vezetője kéri a Fidesz kizárását a Néppártból

Tizenhárom néppárti pártvezér írt alá egy Donald Tusknak címzett levelet, ami arra kéri az Európai Néppárt (EPP) elnökét, hogy zárják ki a pártcsaládból a Fidesz-KDNP-t. A pártok vezetőinél a felhatalmazási törvény csapta ki a biztosítékot: mint írják, a veszélyhelyzet határidő nélküli kitolásának lehetősége miatt aggódnak kifejezett. Az aláírók szerint a felhatalmazási törvény ilyen formában való elfogadása megsérti a liberális demokráciák és az európai értékek alapelveit.

Attól félünk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök újonnan szerzett hatalmát arra fogja használni, hogy még erősebben szorongassa a társadalmat

– álla a levélben, majd megjegyzik, hogy az EPP-ben szerintük ez megengedhetetlen.

Írnak arról is, hogy egy ideje követik a jogállam leépítését Magyarországon, aminek az egyik eredménye lett a Fidesz EPP-tagságának felfüggesztése. Azonban a 13 aláíró szerint a felfüggesztés nem elég, és ki kell zárni Orbánékat a pártcsaládból. Azt is felvetik, hogy az Európai Bizottságot is maximálisan támogatják, hogy nagyobb erővel lépjen fel a magyar jogállami helyzet miatt.

Nehéz idők állnak előttünk. Egy olyan erős és egyesült Európára van szükségünk mindannyiunknak, amely elkötelezett a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletének alapelvei irányába

– fejeződik be a szöveg.

Donald Tusk is keményen fogalmazott a minap, ő is a Fidesz kizárásáról beszélt. A döntéshez azonban ahogy eddig sem volt meg, úgy most sincs meg a többség az EPP-ben.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik