Közélet koronavírus

Előbb a vírus elleni harc, utána az Orbán–Tusk-háború

A két politikus előbb a járványt, utána a másikat fékezné meg.

A Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója szerint Orbán Viktor pénteki levele dühíthette fel Donald Tuskot, az Európai Néppárt elnökét. A magyar kormányfő abban azt sürgette, hogy a pártcsalád most a koronavírus okozta veszélyre összpontosítson, zárjon össze, de a válság után térjenek vissza arra, hogy a lengyel elnök miként is végzi a munkáját.

Orbán Viktor aggasztónak nevezte, hogy Donald Tusk belpolitikai játszmákra használja fel a pártcsaládot. Megítélése szerint ezt még békeidőben sem tehetné meg, nemhogy válsághelyzetben, márpedig éppen ezt teszi, amikor alaptalan vádakkal illeti a tagpártok viszonyát a demokráciához akit ezért jobb belátásra kell bírni, hogy „ne a megosztás magját szórja szét”.

Donald Tusk szerdán – feltehetően a levél következményeként – ismét a Fidesz kizárásával fenyegetett, amihez azonban továbbra sincs meg a többség. Ezt mondta legalábbis a Magyar Nemzetnek a néppárt egyik neve elhallgatását kérő olasz illetékese, aki szintén kockázatos politikai játéknak nevezte, hogy éppen most mutogat a Fideszt az EPP-ben artani akaró pártokra az elnök.

Orbán Viktor leveléről a Financial Times számolt be német kormányzati forrásokra hivatkozva. Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök szóvivője megerősítette, hogy főnöke megkapta a levelet a magyar kormányfőtől. Donald Tusk szerdán nyílt levelet írt a pártcsalád tagjainak arról, hogy most a legfőbb feladat a járvány megfékezése, de utána ideje felülvizsgálni a Fidesz-tagságát, majd egy interjúból kiderült, hogy nemcsak a néppártot, hanem az egész Európai Uniót félti Orbán Viktortól.

Donald Tusk: Ha Kaczyński, Orbán, vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl
A néppárti elnök szerint néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás.

Orbán Viktor barátja, a szlovén kormányfő a Twitteren reagált Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt (EPP) elnöke politikailag veszélyesnek, erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában. Janez Jansa csak ennyit írt.

Kedves, Donald Tusk! Kérjük, küldjön nekünk és a tőlünk délre fekvő országoknak védőfelszerelést, és lélegeztetőgépekre is nagy szükség lenne. Köszönjük!

Szerdán ugyanakkor 13 uniós tagállam arra figyelmeztetett, hogy egyes kormányok a vírus elleni küzdelem jegyében gyengítik a jogállamot, veszélyeztetik a szólásszabadságot.

Közös nyilatkozatot tett közzé 13 nyugat-európai ország a magyarországi felhatalmazási törvény elfogadása után
Az aláírok szerint még ebben a rendkívüli helyzetben sem sérülhet a jogállamiság és a demokrácia.

 

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik