Nagyvilág koronavírus

Katasztrófát jósol az ukrán egészségügyi miniszter

Szerinte a fertőzés gócpontjainak száma, az áldozatokéval együtt növekedni fog.

Meghalt a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében egy nő, így csütörtökre ötre nőtt a koronavírus-járvány ukrajnai halálos áldozatainak száma, míg a fertőzötteké egy nap alatt 43 újabb esettel 156-ra emelkedett.

Kijev több egészségügyi intézményét utasították, hogy készítsenek elő VIP-kórtermeket állami tisztségviselők fogadására. Arszen Avakov belügyminiszter közölte: a rendőrség készen áll arra, hogy biztosítsa azok kötelező kórházba vonulását, akiknél koronavírus-fertőzést állapítottak meg, de elutasítják az ellátást.

Az MTI emlékeztetett rá, hogy szerdán az ukrán kormány újabb szigorítást vezetett be, amely értelmében a Covid-19 betegség tüneteit mutató személyek vagy a diagnosztizált betegekkel érintkezésbe lépők kötelezhetők orvosi vizsgálatra, elrendelhető kötelező kórházi ápolásuk is.

Volodimir Zelenszkij elnök arra kért mindenkit, hogy húsvétkor ne menjen templomba, maradjon otthon. A felekezetek vezetői megértéssel fogadták, hogy a szertartásokat online közvetítik híveiknek. Ha egy templomnál mégis tömeg gyűlne össze, rendőrök próbálják majd meg rábeszélni az embereket a hazatérésre.

Közben az egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy Ukrajnában katasztrofálisan magas lehet a koronavírus áldozatainak száma. 

A Kárpátinfo.net idézte Illja Jemec szavait, aki videoüzenetben hívta fel a figyelmet arra, mivel jár, ha továbbra is akadályozzák a munkájukat. A tárcavezető közölte, Ukrajnában a koronavírus-fertőzés gócpontjai napról napra szaporodnak, számuk, az áldozatok számával együtt, növekedni fog. Emlékeztetett rá, a kínai tapasztalatok szerint a katasztrófa lokalizálása még sikerülhet, ha a kemény intézkedéseket betartják.

A koronavírus kórházi gyógyítása nehéz helyzet elé állítaná az ukrán egészségügyi rendszert, ezért meg kell állítani a fertőzés totális terjedését. Jemec hangsúlyozta: Ukrajna a járvány elleni küzdelem döntő szakaszába lépett, de vannak, akik szándékosan akadályozzák minisztériuma munkáját, noha ezzek ukránok  ezreinek életét veszélyeztetik. A miniszter közölte, már nem elegendőek a védőmaszkok és fertőtlenítők, határozott, radikális beavatkozásra és összefogásra van szükség, különben nem lesz életmentés.

Kiemelt kép: Pestisdoktor maszkot viselő járókelők a nyugat-ukrajnai Lviv városban. A középkorban a pestisjárvány sújtotta települések betegeit kezelő pestisdoktorok a madárcsőrre emlékeztető maszkba illatos növényeket raktak, hogy megakadályozzák a rossz levegő belélegzését. MTI/EPA/Pavlo Palamarcsuk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik