Nagyvilág

Koronavírus: Olaszországban napokon belül eldől sok fontos kérdés

Koronavírus: Olaszországban napokon belül eldől sok fontos kérdés

Olaszország lassan a második világháború óta nem látott válsághelyzet negyedik hetébe lép, és megjósolhatatlan, hol a koronavírus-járvány vége. Az ország 60 millió lakosának mozgását súlyosan korlátozták, a kevés még nyitva tartó bolt korán bezár, a rendőrök pedig jelentős létszámban vannak az utcákon, hogy visszatereljék lakásaikba azokat a járókelőket, akik nem megengedett okokból hagyták el az otthonukat, ilyenek pedig vannak bőven.

De a koronavírus egyelőre nem lassít: szerdán az eddig legmagasabb halálozási adatnak számító 475-tel emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés áldozatainak száma az olaszoknál, csütörtökön pedig 427-en haltak meg, így a halálos áldozatok száma már 3405, több mint Kínában. A diagnosztizált fertőzöttek száma pedig 41 035, miután szerdát rekordot jelentő 5322 új esetet jelentettek.

Hogy a kormány drasztikus intézkedései mennyire lesznek hatásosak, még nem tudni. A járvány eredeti gócpontjának számító Észak-Olaszországban már kevesebb új fertőzöttről szólnak a hírek, de messzemenő következtetést ebből nem lehet levonni, ha a vírus közben dél felé vonul.

Az igazsághoz ugyanakkor napokon belül közelebb juthatunk. Jó esetben jövő hét elején csúcsosodhat ki a járvány, de ha nem, és továbbra is ilyen ütemben terjed, akkor az olasz egészségügyi rendszer a megbénulás állapotából az összeomlásba eshet.

Hatásokra várva

A kutatók abban egyetértenek, hogy mivel a járvány terjedésében számos tényező közrejátszik, jóslatokba bocsátkozni ehéz, pláne nagyobb távlatokban. Olaszország esetében viszont körvonalakban nagyjából már lehet látni, mik a potenciális forgatókönyvek.

A kormány tíz napja rendelte el a lakhelyelhagyási tilalmat, és mivel a vírus lappangási ideje 14 nap, hétfő-kedd környékén már érzékelhető hatása kellene legyen az intézkedésnek.

Egyelőre ennek még az előszelét sem érezni, hiszen napról napra egyre nagyobb arányban ugrik meg a fertőzöttek száma, a University of Genoa járványügyi szakemberei viszont ugyanerre a forgatókönyvre számítanak modellezésük alapján, ami megállapításuk szerint elfogadható hibahatárral készült.

Eszerint március 23. és 25. közé tehető az a pont, amikor a legtöbb új fertőzést diagnosztizálják majd az országban egy nap alatt. Erre persze nincs garancia, ahogy arra sem, hogy ezután mi történik, hiszen az nagyban függ az olasz kormány intézkedéseitől és az állampolgárok magatartásától is. Giuseppe Conte miniszterelnök azt már most jelezte, hogy április elejéig meghosszabbítják a lakhelyelhagyási tilalmat.

Giorgio Sestili, az egyetem professzora, a kutatás egyik szerzője arról beszélt, a csúcs elérése egyáltalán nem azt jelenti, hogy vége mindennek, sokkal inkább azt, hogy a járvány elkezd lassulni és egyre kevesebben szorulnak majd intenzív ellátásra.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a 22 olaszországi régióban egyenlőtlenség mutatkozik a fertőzöttek számában. Giovanni Rezza, az olasz Egészségügyi Intézet járványügyi vezetője szerint az országos kicsúcsosodásról értelmetlen még beszélni is, mert a koronavírus úgy jelenik meg, mint a foltok egy jaguáron: különböző helyeken és nem egy időben.

Mindazonáltal az megkérdőjelezhetetlen, hogy a járvány megfékezésének egyetlen ismert módja jelenleg az, ha az emberek nem mennek közösségbe, és erre nincs alternatíva. De megint más kérdés, hogy az olasz kormány túl későn reagálhatott, és a járvány elterjedésében szerepet játszhatott az is, hogy eleinte csak 11 települést vontak karantén alá Lombardiában.

Ez az olasz város legyőzhette a koronavírust
Vo' Euganeóban komolyan vették a járványügyi intézkedéseket, meg is lett az eredménye.

Három áldozatnak nem volt más betegsége

Az olasz egészségügyi hatóságok friss tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt betegek több mint 99 százaléka valamilyen más betegségben is szenvedett.

A kutatásban a halálos áldozatok 18 százalékának orvosi papírjait vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy mindössze hármuknak nem volt semmilyen bizonyított egészségügyi problémája azelőtt, hogy koronavírussal fertőződött meg. Az elhunytak közel fele legalább három betegségben is szenvedett.

Új információ az is, hogy az áldozatok 75 százalékának magas volt a vérnyomása, 35 százalékuk cukorbeteg volt, harmaduk pedig szívproblémákkal küzdött.

Az elhunytak átlagéletkora Olaszországban rendkívül magas, 79.5 év volt. Március 17-ig az 50 éven aluli betegek közül 17-en veszítették életük, a 40 év alatti áldozatok pedig kivétel nélkül férfiak voltak, akiknek súlyos egészségügyi problémáik voltak.

Olaszországban egyébként 8 százalékos az elhalálozási ráta, ami a legmagasabb arány az összes ország közül. Ez a kutatás szerint azért lehet, mert alábecsülik a betegek számát, és csak azokon végeznek el tesztet, akiken mutatkoznak tünetek. A GIMBE Foundation úgy becsüli, hogy körülbelül százezer olasz kaphatta már el a vírust, így viszont a halálozási ráta 2 százalék lenne, ami közelít a globális átlaghoz.

Made with Flourish

Az orvosok, nővérek sem bírják a végtelenségig

Alessandro Grimaldi a Lombardia tartományban található L’Aquila városának kórházában dolgozik, és szemtanúja volt, ahogy a járvány a tűréshatár szélére taszítja az egészségügyi dolgozókat. Beszámolója szerint ott az egészségügyi rendszer összeomlott, és válogatni kellett a páciensek között. Nincs elég felszerelés, azért inkább a fiatalokkal foglalkoznak, mert nekik nagyobb az esélyük a túlélésre.

Mint mondja, az egyetlen módja az egészségügyi ellátórendszer totális összeomlásának elkerüléséhez az, ha az erőforrásokat jelentősen növelik. Másként az orvosok már nem lesznek képesek helytállni.

Olaszország ma az orvosok és a nővérek kezében van: csapatmunkában harcolunk a páciensekért. Mi katonaként harcolunk az országunkért. Ha sikerül megállítanunk a járványt Olaszországban, akkor meg tudjuk állítani Európában és a világon is

– mondta.

Szerdán egy milánói orvos arról írt a New York Timesban, hogy az ő kórházukban egyelőre minden pácienst ugyanolyan intenzitással kezelnek. De lehet, hogy ez nem tart sokáig.

Ha a betegek száma nem kezd el záros határidőn belül csökkenni, akkor az erőforrásaink nem lesznek már elegendőek. Ezen a ponton már bevett szokássá válhat, hogy választani kell a páciensek között

– írta.

És ha ez így lesz, az egészségügyi dolgozók is kimerülnek, és káoszba fulladhat a rendszer.

Kiemelt kép: Piero Cruciatti / AFP

Torinói orvos: A régióban vannak olyan kritikus állapotú betegek, akik a 30-as éveikben járnak
Marco Vergano az RTL Klubnak adott interjújában arról beszélt, hogy egy hete még 40 betegük volt lélegeztetőn, mostanra csaknem 2000. És nem csak idősek.
Olvasói sztorik