Nagyvilág koronavírus

Franciaországban egy nap alatt 27-en haltak meg

Csaknem hétszázra emelkedett a súlyos betegek száma.

Franciaországban a kedd este közzétett hivatalos adatok szerint 699 fertőzöttet kezeltek súlyos állapotban intenzív osztályokon.  Vasárnap este még csak négyszázan voltak. A súlyos tünetekkel kezeltek mintegy fele 60 év alatti volt. A 7730 fertőzött közül, akiknek a száma mintegy ezerrel nőtt 24 óra alatt, 2579-en voltak kórházban, a többiek otthon lábadoztak vagy már meggyógyultak.

A halálos áldozatok száma egy nap alatt 27-tel 175-re emelkedett, közülük 7 százalék volt 65 év alatti.

Ezt a Facebookon megszervezett virtuális sajtótájékoztatóján közölte Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse, aki megismételte, a betegek 98 százaléka meggyógyul.

Franciaországban a koronavírus-járvány megfékezése miatt kedd déltől legalább két hétre szóló általános karantén érvényes. A fő cél az egészségügyi rendszer túlterheltségének elkerülése, írta az MTI.

„Életet ment, aki otthon marad!”

A franciák már csak igazolással, halaszthatatlan ügyben hagyhatják el lakhelyüket, ha munkába, bevásárolni vagy orvoshoz mennek. Christophe Castaner belügyminiszter a kormányülés után kérte a franciákat, „legyenek szövetségesek a háborúban”, tartsák tiszteletben, hogy „életet ment, aki otthon marad”. Ezt 100 ezer rendőr és csendőr ellenőrzi.

Az egészségügyi hatóságok szerdától korlátozzák a fertőzés tüneteinek kezelésére javasolt paracetamol tartalmú gyógyszerek árusítását. A koronavírussal nem fertőzöttek egyszerre csak egy dobozzal, a betegek kettővel vehetnek az ilyen termékekből, az internetes árusítást felfüggesztik, noha a gógyszergyártók francia szövetsége szerint jelenleg nincs hiány gyógyszerből.

Olivier Véran egészségügyi miniszter szerint a kollektív karantén legalább két hétig fog tartani, mert ennyi idő szükséges a vírus terjedésének megakadályozásához, de a kormány kész  meghosszabbítani a korlátozásokat. A tárcavezető elismerte, hogy Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy kétezer beteg, de  feszült a helyzet Elzászban, ahol a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását Mulhouse közelében. A betegeket helikopterrel viszik az ország kevésbé túlterhelt kórházaiba.

A volt miniszter már régen riasztott

A karantén első napján bombaként robbant Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter nyilatkozata arról, hogy ő már január elején riasztotta a kormányt és Emmanuel Macron államfőt az új típusú koronavírus veszélye miatt. A politikus egy hónapja hagyta ott a tárcát, jelöltette magát párizsi főpolgármesternek. A volt tárcavezető a Le Monde című napilapnak azt mondta, tudta,

hogy cunamiszerű jelenséggel lesz dolgunk.

Agnes Buzyn azt állította, január 11-én üzenetet küldött a köztársasági elnöknek a helyzetről. Január 30-án figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy a választásokat valószínűleg nem lehet megtartani. Az önkormányzati választások első fordulóját vasárnap megtartották alacsony, 44 százalékos részvétel mellett. A második fordulót határozatlan időre elhalasztotta az államfő. Agnes Buzyn a harmadik helyen végzett az első fordulóban. hétfőn bejelentette, a járvány miatt felfüggeszti a kampányát, mostantól ismét orvosként, hematológusként akar  dolgozni.

Édouard Philippe miniszterelnök kedd este a France2 közszolgálati televízióban megerősítette: Agnes Buzyn januárban jelezte, hogy ami Kínában történik, azt komolyan kell venni”. Ezért döntött úgy a kabinet, hogy hazaszállítja és karanténba helyezi a kínai Vuhanban rekedt franciákat. A választások megtartásáról a kormányfő azt mondta: az ellenzéki pártok vezetőivel való egyeztetés után és az egészségügyi szakemberek ajánlásai alapján hozta meg a döntést a kabinet.

Kiemelt kép: Az új koronavírussal kapcsolatos információkat tartalmazó képernyő Párizsban. A kormány bezáratott minden, nem létfontosságú létesítményt, üzletet a vírus terjedésének megfékezésére. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik