Nagyvilág koronavírus

Több embert megfertőzött a román szenátor

Eljárás indult ellene, miközben az intenzív osztályon ápolják.

A román főügyészség bűnvádi eljárást indít a kormányzó Nemzeti Liberális Párt szenátora ellen. Vergil Chițac nem tartotta be a karanténra vonatkozó szabályokat, több embert, köztük a saját  feleségét és fiát is megfertőzte koronavírussal, írta a Főtér.ro.

A politikus február közepén részt vett egy brüsszeli NATO-ülésen. Március 6-án a NATO mindenkit tájékoztatott, hogy egy francia küldöttnél kimutatták a vírust, a szenátor március 9-én mégis elment a kormánypárt gyűlésére.

Chițac korábban azt azzal magyarázta, hogy a NATO figyelmeztetése után konzultált egy orvossal, aki azt mondta neki, ha nincsenek tünetei, minden rendben. Miután kiderült, hogy beteg, az egész kormány házi karanténba került.

Az eddigi információk szerint a szenátor feleségén, fián kívül megfertőzött egy parlamenti képviselőt, Déva polgármesterét, és a város másik  vezetőjét, a dévai városháza 600 alkalmazottja pedig miatta került házi karanténba.

Chițac saját asszisztensét is megfertőzte, aki vele és feleséségével utazott egy mentőben, miután kiderült, hogy betegek. A szenátort már azért is bírálták, hogy akkor sem tartotta be az előírásokat, még szájmaszkot sem viselt. .

Vergil Chițac állapota közben súlyosra fordult, átszállították az intenzív osztályra. Lánya a Facebookon közölte, hogy apja nagyon beteg. Arra kérte bírálóit, a körülményekre tekintettel próbáljanak meg emberi módon viszonyulni hozzá.

Közben a Maszol.ro azt írja, a szenátor egy újabb párttársáról derült ki, hogy megfertőzte a koronavírus. A Konstanca megyei képviselő a román parlament harmadik tagja, akinél kimutatták a vírust. A képviselő állítása szerint ő nem érintkezett Vergil Chițac szenátorral.

Kiemelt kép: Vergil Chițac / Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik