Nagyvilág koronavírus

Országos vesztegzárat rendeltek el Csehországban

Országos vesztegzárat rendelt el a cseh kormány március 16-tól március 24-ig – jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.

Az intézkedés célja a koronavírus terjedésének megakadályozása

– hangsúlyozta Babis.

A miniszterelnök közlése szerint a kormány több mint 6 óra tárgyalás után összesen 15 határozatot fogadott el a témában. A kabinet jelentősen korlátozza az emberek szabad mozgását.

Nem hagyhatják el a lakásukat, és nem tartózkodhatnak közterületen, ami alól kivételt képez egyebek mellett, ha munkába vagy orvoshoz mennek, valamint élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodószereket vásárolnak. További kivételt képez a gondoskodás a közeli hozzátartozókról. A rendelet betartását a hatóságok ellenőrizni fogják.

Jan Hamácek belügyminiszter azt mondta, hogy „az emberek sétái a jó levegőn természetesen nincsenek betiltva, de a csoportosulás igen”.

Csehországban vasárnap késő este már 293 fertőzött személyt tartottak nyilván. Kettejük állapota súlyos, míg a többieknél enyhe lefolyású a kór.

A vasárnapi kormánydöntés tovább szigorította a hét folyamán bevezetett intézkedéseket. Csehországban szerdától határozatlan időre szünetel az oktatás, csütörtökön harmincnapos szükségállapotot hirdettek, szombattól zárva vannak a vendéglők, az üzletek, kivételt az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, drogériák képeznek, hétfőtől kezdve pedig le vannak zárva a cseh határok is.

Az új típusú koronavírus terjedése miatt külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre.

A határátlépési korlátozások nem érintik a kamionos teherszállítást, a kamionsofőröket, pilótákat és a szolgálatban lévő vasutasokat, valamint egészségügyi dolgozókat.

(MTI, kiemelt kép: Michal Cizek / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik