Az MTI híre szerint Tanja Stadler bioinformatikus vezette kutatócsoport mintegy 100, zömében Kínából származó és nyilvános adatbázisban elérhető koronavírus DNS-szekvenciáját határozta meg, a karantén január 23-i elrendeléséig figyelemmel kísérve a járvány alakulását a kínai Vuhan városban.
A svájciak adatai megerősítik, hogy
Ez jóval magasabb arány, mint a szezonális influenza esetében, ahol egy fertőzött kevesebb mint 1,5 személynek adja tovább a kórt.
Modellszámításaik megerősítik azt is, hogy állatról került át a vírus emberre. A kutatók szerint nagyon nagy valószínűséggel kizárható, hogy már november előtt is előfordult volna emberben a vírus. A statisztikai modell segítségével kiszámították, hogy 2020. január 23-án 4 és 19 ezer között lehetett a koronavírussal fertőzött személyek száma. Az algoritmussal lehetséges lenne a járvány valós idejű elemzése is, amennyiben rendszeresen analizálnák a vírus genetikai állományát az új fertőzötteknél – közölték.
A kutatási eredmény a Virological című szakportálon látott napvilágot. Az ETH tudósai hangsúlyozzák, hogy munkájukat más tudósok még nem véleményezték.
Kiemelt kép: Qilai Shen/Bloomberg via Getty Images