Nagyvilág

Félelmetes statisztika: így nőtt a világban a rákos megbetegedésben elhunytak száma

Körülbelül a harmadával, hatmillióról kilencmillióra nőtt 1990-től 2015-ig a rákos megbetegedésekben elhunytak száma a világon – mondta Pajkos Gábor, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke.

A szakember szerint ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az említett időszakban a Föld népessége megduplázódott.

A rák előfordulása és a betegséghez köthető halálozás sem egyforma. Európában a nők körében például az emlőrák a vezető daganatos megbetegedés, de a legtöbb rákhoz köthető halálesetet már nem az emlőrák okozza – fűzte hozzá.

Pajkos Gábor első számú közellenségnek a tüdőrákot nevezte, megjegyezve, kialakulásának hátterében főként a dohányzás áll, vagyis egy olyan tényező, ami az adott emberen múlik.

A veleszületett tényezők miatt kialakuló rák aránya kevesebb mint 10 százalék, míg a daganatos megbetegedések mintegy 40 százaléka megelőzhető lenne – hangsúlyozta a társaság elnöke.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik