Nagyvilág

A CDU úgy akarja megoldani a türingiai válságot, hogy nem írnak ki új választást

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségének pénteki állásfoglalása szerint a helyi törvényhozás (Landtag-) feloszlatása nélkül kell stabil viszonyokat teremteni Türingia tartományban, ahol politikai válság alakult ki annak révén, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választottak miniszterelnököt, aki az országos felháborodás miatt már az első hivatali napján bejelentette távozását.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU vezetője az elnökség berlini ülése után felszólította a szociáldemokratákat (SPD) és a Zöldeket, hogy állítsanak olyan miniszterelnök-jelöltet, aki „nem megosztja, hanem egyesíti a tartományt”.

Jelezte, hogy a CDU hajlandó lenne megszavazni egy ilyen jelöltet, és ügyektől függően, eseti alapon kívülről támogatni egy kisebbségi kormányt, amelyet az SPD, a Zöldek és a szociáldemokratáktól balra álló Baloldal alkot.

Azonban a CDU nem hajlandó a Baloldal jelöltjét megválasztani kormányfőnek, és nem hajlandó AfD-s jelöltre vagy olyan jelöltre szavazni, aki rászorul az AfD támogatására – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik