Nagyvilág koronavírus

30 órával születése után koronavírussal diagnosztizáltak egy csecsemőt

Koronavírussal diagnosztizáltak egy kínai csecsemőt 30 órával a születése után, ezzel ő a legfiatalabb fertőzött mostanáig, írja a BBC a kínai állami sajtóra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a gyermek február másodikán született a koronavírus gócpontjának számító Vuhan városában. A csecsemő anyja már a szülés előtt megfertőződött a vírussal.

Orvosszakértők szerint ez lehet az első olyan eset, amikor egy csecsemőt már az anyaméhben megtámadott a betegség.

Zeng Lingkong, a vuhani gyermekkórház főorvosa arról beszélt, ez egy figyelmeztető jelzés, hogy a koronavírus anyáról gyerekre is szállhat.

Az sem kizárt ugyanakkor, hogy a csecsemő a születését követően fertőződött meg, mert közeli kontaktusban volt az anyjával.

A gyermek 3.25 kilogrammal látott napvilágot, állapota stabil, folyamatos megfigyelés alatt tartják.

A gyerekek körében egyébként meglehetősen ritka a koronavírus-fertőzés, egy friss jelentés szerint a páciensek átlagéletkora 49 és 56 éve közöttre tehető.

A járvány világszerte mindeddig összesen 565 halálos áldozatot követelt, Kína szárazföldi területén kívülről egy esetet Hongkongból, egyet pedig a Fülöp-szigetektről jelentettek.

Régóta tudták, hogy ki fog törni egy ilyen járvány
Kiszabadulhatott egy laboratóriumból az új koronavírus? Hány áldozatot fog szedni és mikor lesz oltóanyag? Sok a kérdés, de ami biztos: most sem fogunk „mind meghalni”.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik