Nagyvilág koronavírus

Egy vuhani magyar férfi szerint a betegek földön fekve várják a halált Kínában

Keresztes Zoltán hazajöhetett volna Kínából, mégsem tette. A magyar férfi az ATV Start című műsorában azt mondta, kínai származású feleségét nem akarta otthagyni, illetve a kint maradásának oka volt az is, hogy egyedül látja el a zenei vezetői feladatokat munkahelyén.

A zeneszerzőként dolgozó férfi arról számolt be, hogy párja két napja merészkedett ki először a zárlat óta a három kilométerre lévő áruházba, de ott csak üres polcok fogadták. Az útnak több réteg ruhában, esőkabátot és úszószemüveget, valamint egy jó minőségű maszkot viselve indult neki.

Keresztes Zoltán szerint a kórházak helyzete tragikus, a helyi közösségi médiás felületen többször kaptak olyan felvételeket,

amikor a betegek a földön fekszenek, és „ott várják a véget”.

Szerinte nem sokat segít a Vuhanban felhúzott kórház sem, mivel a városban eddig körülbelül 10 ezer fertőzött van.

A magyar zeneszerző elmondása szerint az emberek fegyelmezettek, védőfelszerelést vesznek fel, ha kimennek, tartják az egymástól való távolságot is, de ettől független „óriási a félelem”.

Három magyar dolgozik a karanténba tett tengerjárón
De egyikük sem fertőződött meg koronavírussal.

Kiemelt kép: Europress / Hector Retamal / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.