Nagyvilág

Magyar Nemzet: nincs jelentése a Bölcsek Tanácsának

Csak szóbeli egyeztetés történt a Fidesz tagságáról a háromfős testülettel.

A kormánypárti lap információi szerint erről Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) frakcióülésén beszélt Brüsszelben. A lengyel politikus szerint a „bölcsek” jelentése egy szóbeli értékelés, amit a néppárti vizsgálóbizottság tagjaival folytatott.

Ez azért meglepő mert az EPP elnöke korábban Twitter oldalán maga írta, a Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering által készített jelentést bemutatja a pártcsalád februári brüsszeli tanácskozásán.

A Magyar Nemzet szerint a dokumentum nem létezik, csak szóbeli összegzés történt.

Nem értenek egyet a bölcsek, csúszhat a döntés a Fidesz néppárti tagságáról
Egyesek attól tartanak, hogy egy esetleges kizáró döntés után milyen válaszlépéssel reagálna a magyar miniszterelnök. 

A lap felidézi, hogy Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő maga is azt mondta, a jelentés olyan, mint Colombo felesége, mindenki beszél róla, de ember még nem látta, Orbán Viktor kormányfő pedig évindító sajtótájékoztatóján meg is kérdőjelezte a jelentés létét.

FAZ: a Fidesz felfüggesztésének meghosszabbítását javasolják a néppárti bölcsek
Nem tudtak dönteni, úgyhogy salamoni döntést javasolnak.

Az biztos, hogy a jövő hét elején, a néppárti közgyűlésen nem lesz téma a Fidesz-tagság, így az egyelőre felfüggesztve marad, újabb határozat nélkül.

Továbbra is marad a Fidesz felfüggesztése az Európai Néppártban
A bölcsek jelentése azt állapította meg, hogy a vitatott kérdésekben nem történt előrehaladás. 

Kiemelt kép: Donald Tusk/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik