Nagyvilág

Rendőrök akartak kábítószerügybe keverni egy orosz oknyomozó újságírót

Őrizetbe vett és kihallgatott az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerdán Moszkvában öt leszerelt rendőrt, akik nyáron megpróbálták kábítószerügybe keverni Ivan Golunov ellenzéki újságírót.

Az SZK szerint a volt rendőrökkel szemben az vád, hogy hamis bizonyítékok alapján próbálták meg Golunovot rács mögé juttatni.

Az orosz fővárosban Golunovot, a Meduza ellenzéki portál szerzőjét június elején vették őrizetbe kábítószerrel való üzérkedés vádjával, majd a rendőrségen bántalmazták is. Az ügy széles körű felháborodást keltett, mert a közvélemény úgy vélte, hogy a moszkvai városi tisztviselők és biztonsági szervek vezetőinek visszaéléseivel foglalkozó tényfeltáró újságírót a hatóságok megpróbálták elhallgattatni.

A Golunov melletti tüntetéseken mintegy 400 embert vettek őrizetbe, mire június 11-én ejtették az ellene felhozott vádakat, és megszüntették az eljárást. Június 13-án Vlagyimir Putyin államfő felmentett két rendőrtábornokot, akiknek a beosztottjai kísérelték meg elítéltetni az újságírót. Golunov novemberben beperelte a rendőrséget, amiért passzivitást tanúsított az ügyében indított nyomozásban. Ügyvédjei azt közölték akkor, hogy az újságíró befeketítésére irányuló kísérletre vonatkozó dossziét titkosították, pedig nem volt benne államtitok.

Egy orosz oknyomozó újságíró az úttesten sem szalad át, nemhogy droggal kereskedjen
Átlátszó vádakkal támadták Ivan Golunovot. Széles körű felháborodás után ejtik az ügyet.

Kiemelt kép: Maksim Blinov / Sputnik

Ajánlott videó

Olvasói sztorik