Nagyvilág

Hat magyar van a járvány miatt lezárt kínai tartományban

Korábban a témában:

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás közölte: sem Magyarországon sem külföldön nincs tudomásuk magyar betegről, és olyan külföldiről sem tudnak, aki úgy tartózkodik Magyarországon, hogy korábban megbetegedett volna.

Hozzátette: az önkéntes jelentkezés alapján a KKM már hat magyarról tud, aki a lezárt Hopej tartományban van. Mind a hatan egészségesek, a pekingi magyar nagykövetség mindannyiukkal kapcsolatban van. Közülük négyen egy gyár újranyitásán dolgoznak Vuhanban február elejéig, és nem szeretnék elhagyni a várost.

Egy másik ugyanott tartózkodó magyar azonban elhagyná a várost, amint lehet, de nem Magyarországra utazna, hanem egy másik tartomány fővárosába, Hangcsouba menne, ahol él és dolgozik. A hatodik magyar nem Vuhanban, hanem Hopej egy másik városában él, és amint lehet, hazatérne Magyarországra.

Menczer Tamás elmondta: a pekingi magyar nagykövetség kapcsolatban van a kínai külügyminisztériummal, valamint Hopej tartomány, és Vuhan város külügyi irodájával is.

Hangsúlyozta: szombaton és vasárnap is egyeztetett az országos tisztifőorvossal, akinek tájékoztatása szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült, rendelkezésre állnak a vírust kimutatni képes tesztek. Eddig két gyanús eset volt, de mindkettőnél kiderült, hogy nem a koronavírusról van szó.

A koronavírus a lappangási időben is fertőz
Egyelőre keveset tudnak a vírusról.

Hozzátette: amennyiben a vírus megjelenne Magyarországon, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni.

Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta: a csoportos be- és kiutazások tiltása Kínában a jelenlegi információk szerint kizárólag a kínai turistákra vonatkozik majd. Arról is beszélt: az EU-s országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedést a repülőtereken, hőkaput csak néhány ország alkalmaz. Nem kizárt, hogy rendkívüli intézkedést a későbbiekben Magyarországon is bevezetnek, de egyelőre nem tartják indokoltnak.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánlott videó mutasd mind

Ragadozó féreg terjed Európában

Egy ragadozó laposféreg terjed gyors ütemben kontinensünk nyugati részén, a lebontásban kulcsfontosságú szerepet játszó puhatestűeket pusztítja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.