Nagyvilág koronavírus

Annyi a koronavírusos beteg, hogy a kínai ápolóknak vécére menni sincs idejük

A vuhani kórház dolgozói felnőtt pelenkát hordanak, hogy ne vegyék el semmivel az időt a gyógyítás elől.

Már 41 embert ölt meg a koronavírus Kínában, köztük egy 61 éves vuhani orvost is, aki a járvány elleni küzdelem frontvonalában harcolt. A fertőzöttek száma időközben csaknem 1300-ra nőtt, az ország középső részén pedig mintegy 40 millió ember mozgását korlátozták a járvány miatt, de így is Kína és a világ egyre több részén észlelnek megbetegedéseket.

Újra ölt a koronavírus, már 41 halott Kínában
Egyetlen nap alatt újabb 15 ember veszítette életét. Franciaországban már három beteget jelentettek.

A Washington Post cikkéből az derül ki, hogy a járvány epicentrumát jelentő, karantén alá helyezett Vuhanban milyen embertelen nyomás alatt kell dolgozniuk a kórházi ápolóknak. A stresszt leszámítva szinte mindenből hiányt szenvednek: nincs elég orvos, nincs elég nővér, nincs elég ágy, nincs elég gumikesztyű és nincs elég védőfelszerelés. A lap szerint a kórház dolgozóinak még annyi idejük sincs, hogy vécére menjenek, így felnőtt pelenkát hordanak, hogy folyamatosan a betegekkel lehessenek. A közösségi médiában terjednek felvételek végsőkig kimerült orvosokról.

Nem akarok itt dolgozni többé, csak rúgjanak ki és küldjenek haza! (…) Azt hiszik, hogy mi talán nem akarunk élni?

– üvölti egyikük a telefonjába, bár a felvétel eredetiségét nem sikerült teljes biztonsággal megállapítani. Írnak még egy nővérről is, aki héthónapos terhesen is dolgozni ment, majd ő és hetven éves anyja is megfertőződött a koronavírussal. Ezutána  közösségi médiában kellett segítséget kérnie, hogy végre felvegyék őket betegként. A járvány miatt a hatóság az utóbbi napokban rohamtempóban kezdett bele egy ezer ágyas ideiglenes kórház építésébe, amely szerintük hamar elkészül.

Rohamtempóban építenek kórházat a koronavírussal fertőzötteknek
Hat nap alatt felhúznak egy új egészségügyi intézményt.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik