Nagyvilág

Botránya miatt lemondott Sólymos László

A szlovák környezetvédelmi miniszter benyújtja lemondását, miután részegen randalírozott.

Sólymos László elismerte, szerdán este helytelenül viselkedett. Arra hivatkozott, nehéz családi helyzetben van. Azt ígérte, minden kárt megtérít, írja az Új Szó. A politikus bocsánatot kért az ázsiai étterem tulajdonosától, saját családjától, minisztériumi kollégáitól és párttársaitól is.

Mint mondta, kész viselni a felelősséget, sajnálja, hogy négyévnyi munkáját beárnyékolja ez az incidens. Arról, hogy marad-e a Híd választási listáján, egyelőre nem nyilatkozott.

Zuzana Čaputová elfogadja Sólymos László lemondását, az államfő jövő héten bejelenti, kit bíz meg a környezetvédelmi tárca vezetésével, tudatta a szlovák hírügynökséggel az elnöki szóvivő.  Az államfő jelenleg hivatalos látogatáson van Izraelben, de kapcsolatban van Peter Pellegrinivel. A kormányfő úgy nyilatkozott, a politikai kultúra gesztusaként tekint a környezetvédelmi miniszter lépésére, és üdvözli azt.

Sólymost szerda este állította elő a rendőrség Pozsony belvárosában. Az esetről a Plus 7 dní számolt be elsőként. A lap informácói szerint Sólymos és társa részegen betörték a vendéglő kirakatát is. A háttérben állítólag az állhat, hogy a miniszter édesanyját nagyon súlyos állapotban kórházban kezelik.

A szlovákok nem tusolják el az ittasan verekedő miniszter ügyét
A kormányfő nyilvános bocsánatkérést vár Sólymos Lászlótól. A rendőrség nyomoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik