Nagyvilág

Irán lőhette le tévedésből az ukrán gépet

Arról cikkeznek az amerikai sajtóban, hogy a korábbi motorhibáról szóló hírekkel szemben Irán lőhette ki véletlenül a szerdán lezuhant ukrán repülőgépet.

Több amerikai titkosszolga forrás is azt állította, hogy egy eltévedt iráni rakéta miatt zuhant le a gép.

A baleset nem sokkal azután történt, hogy Irán két amerikai bázisra is rakétatámadást mért arra válaszul, hogy korábban egy amerikai drón megölte Kászim Szulejmáni tábornokot.

Irán tagadja, hogy ők lőtték volna le – akár direkt, akár véletlenül – az Ukraine International Airlines Kijevbe induló járatát. Azonban a helyszínen állítólag Tor típusú orosz gyártmányú légvédelmi rakéta maradványaira bukkantak.

Ali Abedzadeh, az iráni légügyi hatóság vezetője azt mondta, „tudományos szempontból lehetetlen”, hogy a repülőgépet rakétával lőtték volna le.

A szóbeszédek, amelyek szerint a gépet rakétatalálat érte volna, nem logikusak

– állította Abedzadeh a Fársz félhivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint.

Az iráni illetékes utalt arra, hogy több más repülőgép is volt az iráni légtérben a szerencsétlenség idején. Tökéletes koordináció van az iráni katonai és polgári légi közlekedési hatóságok között, máskülönben a repülőgépek nem mernének közlekedni a légtérben – tette hozzá. A baleset okainak alapos kivizsgálása folyamatban van az ukrán légitársasággal és a repülőgép gyártójával közösen – mondta.

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) előírásai szerint a baleset okainak kezdeti vizsgálatát Irán folytatja le. Ha azonban a vizsgálathoz szükséges hardver és szoftver nem elérhető Iránban, úgy a vizsgálatot egy másik ország végzi el – emlékeztetett Abedzadeh.

A repülőn 176-an utaztak. A zuhanást senki sem élte túl.

Kiemelt kép: Akbar TAVAKOLI / IRNA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik