Nagyvilág

13 milliárd forintot fizet egy családnak az IKEA, amiért egy szekrény megölte a gyereküket

46 millió dollárt, átszámítva 13 milliárd forintot fizet peren kívül az IKEA egy házaspárnak, mert a gyermekük halálát egy összedőlő fiókos szekrény okozta, írja a BBC.

A kétéves Jozef Dudek 2017 májusában fulladt meg, miután a cég Malm típusú szekrénye felborult és ráesett a kaliforniai otthonukban.

A 32 kilogrammos bútort egy évvel korábban visszahívta az IKEA biztonsági okokból, mert korábban három gyermek halálát is okozta a világon.

Bár semmilyen megállapodás nem változtat a tragikus eseményeken, de a családra és az érintettekre tekintettel hálásak vagyunk, hogy sikerült közösen megoldást találnunk

– fogalmazott az IKEA szóvivője.

A szülők, Joleen és Craig Dudek közleményükben azt írták, összetörtek a fiuk halálát követően.

Sohasem hittük volna, hogy egy kétéves gyerek fel tud borítani egy 76 centiméteres szekrényt úgy, hogy az megfullassza őt. Csak később tudtuk meg, hogy a bútort instabilra tervezték. Azért mondjuk el a történetünket, mert nem szeretnénk, ha más családdal is megtörténne

– írták, hozzátéve, hogy akinek még van az otthonában a már évekkel ezelőtt visszahívott szekrényből, azonnal vigye vissza az IKEA-ba.

A cég 2016-ban több millió Malm típusú fiókos szekrényt hívott vissza Észak-Amerikában, ez volt a legnagyobb ilyen intézkedés a vállalat történetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik