Nagyvilág

Két tinédzsert ért halálos áramütés egy perui a McDonald’s-ban

Két napra minden McDonald’s étterem bezár Peruban, miután két munkatársuk, a 19 éves Alexandra Porras Inga és a 18 éves Gabriel Campos Zapata életét vesztette munkavégzés közben Limában. A BBC a New York Timre hivatkozva arról ír, hogy a fiatalokat egy éjszakai műszakban, a konyha takarítása közben áramütés érte.

A lap szerint a balesetet egy kilógó kábel okozta az egyik italautomatánál, az áramütés Alexandra Porras Ingát érte, Gabriel Campos Zapata segíteni próbált neki, ekkor érte halálos sérülés. A perui ügyészség nyomozást indított.

A McDonald’s perui fiókcége, az Arcos Dorados hétfői közleménye szerint osztja a hozzátartozók gyászát és fájdalmát. Ígérik, hogy mindent megtesznek az ügy alapos kivizsgálása érdekében. Helyi idő szerint kedden tüntetők tiltakoztak Limában a rossz munkahelyi körülmények miatt. A közösségi médiában rengetegen osztották meg tapasztalataikat a hiányos munkahelyi biztonsággal kapcsolatban, rávilágítva, hogy országos problémáról van szó.

Ha kiderül, hogy az étteremlánc a felelős a fiatalok haláláért, körülbelül 56 200 dolláros bírságot kaphatnak. Silvia Cáceres munkaügyi miniszter szerint ha a sérültek a fiatalok jogai, további szankciókat is kivetnek. Hozzátette:

Bár a pénz nem fontos, mert az életnek nincs ára.

Kiemelt kép:Diario Perú21/Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik