Nagyvilág

Orbán folytatja a balkáni hódítást

Az elmúlt években a magyar kormány egyre aktívabb lett a Balkánon, Orbán Viktor pedig főként azokkal a politikusokkal barátkozik, akik hozzá hasonlóan populista, bevándorlásellenes politikát képviselnek. Emellett a balkáni gazdasági kapcsolatokat is igyekszik erősíteni a kormány – ebből pedig politikaiközeli cégek is profitálnak.

2014-es szerb választási kampány idején egy közismert koszovói bűnöző készített magáról egy szelfit, ami később nagy port kavart. A férfi mellett ugyanis a szerbiai közélet egyik fontos szereplője látható: a jelenlegi szerb elnök, Aleksandar Vučić öccse. A fotó egy szerb médiaügynökség, az Invictus Media irodájában készült. Vučić pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) ezt az ügynökséget bízta meg az akkor futó választási kampányuk lebonyolításával. A kampány az SNS választási győzelmével zárult, Vučić pedig azóta is hatalmon van és Orbán Viktor egyik legfontosabb balkáni szövetségesévé vált — tárta fel a Direkt36.

Vučićék választási győzelme után a kampányukat lebonyolító Invictus sem maradt munka nélkül. A szerb állami megrendeléseken kívül a cég ráadásul fontos magyar megbízásokat is kapott: 2016 és 2017 között az Invictus üzemeltette Szerbiában a magyar kereskedőházakat, idén ősszel pedig újabb megbízást nyert el erre a feladatra.

A kereskedőház-hálózat kiépítését 2012-ben kezdte el a magyar kormány azzal a céllal, hogy magyar kis-és középvállalkozások exporttevékenységét segítsék. Ennek érdekében magánvállalatokat bíztak meg azzal, hogy állami forrásokból kereskedőházakat üzemeltessenek külföldön. A rendszer működését azonban súlyos anyagi veszteség és botrányok árnyékolták be. A kormány tavaly nyáron úgy döntött, hogy jelentősen átalakítja a rendszert, és a korábbi kereskedőházak helyett csak néhány, nagyobb régiókat lefedő exportfejlesztési partneriroda fog működni.

Hiába volt elégedetlen a rendszerrel a kormány, a balkáni régióra kiírt pályázaton november végén újra ugyanazok a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező cégek nyertek, amelyek korábban is működtették a kereskedőházakat. Ráadásul a balkáni csoport most több pénzből gazdálkodhat majd: amíg korábban összesen havi 4,2 millió forintot kaptak erre a munkára, most már havi 12,6 millió forintból fogják működtetni az irodákat.

A szerbiai Invictus mellett magyar közpénzhez fog jutni a montenegrói Comp Comerc nevű cég is. A vállalkozás résztulajdonosa és ügyvezetője a montenegrói kormánypárt tisztviselője. A pártot a magyar miniszterelnökkel is jó kapcsolatot ápoló montenegrói elnök vezeti. A nyertes konzorcium tagja az észak-macedóniai Eko Club nevű cég is, amelynek többségi tulajdonosa Magyarország macedóniai tiszteletbeli konzulja.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik